Gazdaság

Mit gondol a magyar a kormány-IMF szakításról?

Gazdasági kérdésekben élesen megosztott a lakosság, de a Fidesz támogatottsága töretlen.

Megosztott a lakosság a magyar kormány és az IMF közti szakítás kérdésében – a többi közt ez is kiderül a HVG-nek készített Medián felmérésből. A válaszadók 44 százaléka úgy gondolja, hogy a kabinet lépése az ország önállósodásához vezethet, míg körülbelül ugyanennyien úgy látják: veszélybe kerülhet a magyar gazdaság.

A magukat Fidesz-szavazóknak vallók 61 százalék az előbbi, az MSZP-szavazók háromnegyede viszont az utóbbi álláspontot képviseli. Ha tovább szűkítjük a kört, akkor a felmérés szerint a kormánypártiak kétharmada önállósodást, az ellenzékiek kilenctizede veszélyforrást lát a szakításban.

Jelzés értékű lehet, hogy a devizahitelesek között némileg csökkent a Fidesz-szavazók aránya – írja a hetilap. Ezzel némileg szemben áll, hogy a megkérdezettek jó része inkább a világgazdasági problémákat okolják a forint árfolyam-ingadozásaiért, ugyanígy a bankokat a devizahitelesek nehéz helyzetéért, ezzel együtt a Fidesz-szavazók kitartanak a párt és a kormány mellett.

Összességében kimutatható az is, hogy a népesség közel fele, húsz évvel a rendszerváltás után is, kimondottan piacellenes – számol be a HVG.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik