Közélet

“Legfeljebb majd megbüntetik, tűnjön a francba!”

Utas vs. ellenőr, sokadik rész. A helyszín ezúttal az M3-as metró Pöttyös utcai megállója. Az ellenőr beszélget, az utas nem mutat, a balhé garantált. Éva levele következik, amelyet a BKK után nekünk is elküldött.

Szeretném jelezni önök felé, hogy milyen inzultus ért a mai napon (október 14.) reggel 8:30 és 8:40 között az M3-as metró Pöttyös utcai megállójában. Itt rendszeresen szoktak állni ellenőrök, akik kérésére mindig felmutatom érvényes bérletemet.

Fotó: Wikipedia/Kovács Ádám
Fotó: Wikipedia/Kovács Ádám

A mai reggelen ellenőr kolléganőjük a lépcső jobb oldalán állva a lefelé haladóknak lényegében hátat fordítva beszélgetett a Metropol újságot árusítóval. Mivel mindenki bérletfelmutatás nélkül haladt lefelé és erre az ellenőr ügyet sem vetett rájuk, én is úgy döntöttem, hogy nem állok meg a táskámból elővenni a bérletemet, hanem továbbhaladok, úgyis sietnem kellett már.

Kollégájuk azonban – anélkül, hogy rám nézett volna – a Metropol újságot osztogatónak kezdett el hőzöngeni, hogy biztosan én is vak vagyok, csak megyek egyenesen, mintha nem lenne szemem. Ezt meghallva visszafordultam és szó nélkül felmutattam az érvényes bérletemet. Mielőtt bármit szólhattam volna, elkezdett velem kiabálni. Idézném: “Mi van, nem szokott itt ellenőr állni, mindenki megy a feje után? Most már ne mutogassa nekem a bérletét, nem érdekel, legfeljebb majd megbüntetik, tűnjön a francba!”

Ezen ott, helyben csak neveti tudtam, bár ez az eset inkább szomorú. Kollégájuk látszólag nincs tisztában azzal, hogy az utasok, köztük én is, fizetünk ezért a szolgáltatásért. Leszögezném, nem azzal van bajom, hogy a bérletemet meg kell mutatni. Elvártam volna, hogy kollégájuk legalább rám nézzen, mintha érdekelné, hogy tényleg van-e érvényes jegyem, bérletem. Szóljon, hogy szeretné látni, mutassam fel! Illetve ha én visszafordulok és megmutatom a bérletemet, legalább ne a francba küldjön. Azt hiszem talán nem nagy kérés.

Kérném, hogy vizsgálják ki a dolgot és küldjék el kollégájukat egy tréningre, vagy pszichológiai vizsgálatra. Nem szeretnék munkába menet több hasonlót átélni. Ellenőrük azonosítószámát nem kértem el, véleményem szerint mivel a pontos helyet és időpontot megadtam, könnyedén be tudják azonosítani. Csak az említett ellenőr hölgy állt ott akkor. Válaszukra mindenképp számítok!

Frissítés:

A BKK vizsgálata során a fenti bejegyzésben szereplő ellenőr elismerte a hibáját és megbánta azt. Az alábbiakban azt a levelet olvashatjátok, amelyet a BKK írt a panaszt beküldő Évának. 

Társaságunk a bejelentésével kapcsolatban vizsgálatot kezdeményezett az érintett őrt kiállító PFM Kontroll Kft.-nél. Tájékoztatásuk alapján elmondani kívánjuk, hogy az adott metróállomásra beosztott biztonsági őr hölgy meghallgatása során azonnal elismerte a hibáját, miszerint nem megfelelő magatartást tanúsított szolgálatellátása közben és kijelentette, hogy panaszában foglaltak a valóságnak megfelelnek. (Férfi kollégája az említett időpontban éppen technikai szüneten volt, ezért érdemi információval nem tudott szolgálni az esettel kapcsolatban.)

Figyelembe véve azt, hogy a vagyonőr hölgy 2014. május 16. óta tagja a beléptetéses jegyellenőrzést végző őri állománynak, személyére eddig ilyen jellegű panasz nem érkezett, illetve munkavégzése kapcsán sem merült fel más probléma, továbbá a hibáját elismerve megbánást tanúsított, ezért munkaviszonya nem került megszüntetésre, de mulasztása és nem megfelelő viselkedése írásos munkáltatói figyelmeztetéssel, illetve pénzlevonással szankcionálva lett.

A munkavállaló a szolgáltatói elvárásoknak megfelelő magatartásról ismétlő oktatásban részesült és a munkáltató felhívta a figyelmét a szakszerű, előírás szerinti feladatellátásra, amelyet a jövőben visszatérő ellenőrzésekkel kontrollálni fog nemcsak a PFM Kontroll Kft., hanem Társaságunk is. Amennyiben újfent szakszerűtlen munkavégzést tapasztalunk, súlyosabb törvényes szankciót alkalmazunk vele szemben.

Tájékoztatjuk továbbá, hogy a jegyellenőrzést végző személyek (BKK-s jegyellenőrök és az alvállalkozón keresztül foglalkoztatott biztonsági őrök) tevékenységét jelenleg is folyamatosan monitorozzuk a jegyellenőri főellenőrök és a szakterületi vezetők rendszeres, illetve szúrópróba szerű ellenőrzéseiken keresztül. Társaságunk próbavásárlókat is alkalmaz a szakszerűtlenül dolgozó munkavállalók kiszűrésére. A biztonsági őrök munkavégzését nemcsak Társaságunk és a próbavásárlók, hanem a PFM Kontroll Kft. is kontrollálja az instruktorain keresztül.

Amennyiben az előírásoknak nem megfelelő munkavégzés vagy viselkedés bizonyítást nyer, az érintett munkavállalót a munkáltatói jogkört gyakorló vezetője szigorú szankcióban részesíti, a vállalkozóra pedig a BKK kötbért vet ki. Munkatársaink közül igyekszünk kiszűrni azokat a problémás elemeket, akik nemcsak a BKK Zrt. arculatát rontják, hanem a jegyellenőri munkakörben foglalkoztatott, munkájukat felelősséggel és tisztességesen végző dolgozók, utasok általi megítélését is negatívan befolyásolják.

Társaságunk elsődleges céljai közé tartozik a BKK Zrt.-ről az utasokban kialakult kép és a közösségi közlekedés színvonalának javítása a törvényileg meghatározott eszközökkel, hogy a szolgáltatást térítés ellenében igénybe vevők utazását kellemesebbé tegyük. Ennek érdekében tisztelettel kérjük, hogyha szabálytalan munkavégzést vagy a munkavégzés hiányát tapasztalja valamelyik kollégánknál, akkor szíveskedjen jelezni felénk a problémát a konkrét helyszín, időpont és a kifogásolt viselkedésű munkatárs azonosító számának megjelölésével.

Társaságunk a PFM Kontroll Kft. és a vétkes őr nevében is szíves elnézését kéri az okozott kellemetlenségért. Bízunk abban, hogy a továbbiakban kedvezőbb tapasztalatokat szerez szolgáltatásunk igénybevétele során.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik