Közélet

Vége a garázsmenetezésnek az agglomerációban?

Új buszok járnak szombattól a 169E és a 956-os vonalakon, amelyeket mostantól a BKK megrendelésére a Volánbusz üzemeltet. Komolyabb menetrendi változás nem lesz, olvasónknak Ervinnek azonban feltűnt, hogy a garázsmenetes buszok már április eleje óta nem vesznek fel utasokat. Úgy hírlik, nem lesz ez másképp ezután sem.

Hát, úgy tűnik a metróátadás és a Futár hírei mellett kicsit megfeledkeztünk még egy fővárosi újdonságról, hogy az elővárosokban a Volán veszi át a BKV-vonalakat. Érintve vagyok, ezért kicsit elkeseredve vettem tudomásul, hogy ez jelentős ritkítással jár együtt, holott arra számítottunk, hogy változás nem lesz (legalábbis a BKK kommunikációjából ezt szűrtük le).

man_volan_bkk.jpg

Fotó: BKK/Facebook

A hírek szerint az első vonal, amit átvesz a Volán, az a 169E péceli járat lesz. Április 1. lett volna az átvétel dátuma, ami egyre tolódott, most a legutolsó hírek szerint április 26., szombat, vagyis holnap indul az első Volán-üzemeltetésű busz.

Hónap elején azonban mégis volt változás, a BKV buszai ugyanis garázsmenetben elkezdtek üresen járni. Jó-jó, tudom, ezeket a garázsmeneteket senki nem veszi komolyan, de mifelénk az volt a deal, hogy reggel a garázsból ki-, vagy este a garázsba bemenő buszok meg voltak hirdetve a menetrendben, és szedték az utasokat Rákoskeresztúr városközponttól Pécelig, vagy Péceltől Keresztúrig.

Az Örsről/Örsre ugyan nem mentek, de Keresztúron belül is volt jelentőségük ezeknek a járatoknak (a városközpont jelentős átszállási csomópont). Hónap elejétől viszont üresen mennek ezek a buszok, nem állnak meg sehol.

Egy jófej buszvezetővel beszélgetve tudtam meg, hogy április 1-től a Volánnak készített menetrend szerint járnak a BKV-sok is, a Volán pedig mégannyira sem szállít garázsmenetben utasokat, mint a BKV (ráadásul nem is ugyanott lesz a garázsuk).

Mutatta is a Futáron, hogy korábban Pécelről úgy adta a buszvezetőknek az utasítást a rendszer, hogy álljanak meg minden megállóban Keresztúrig, most viszont már csak két “megálló” látszik a képernyőn: a Pécel, Kun József utca és a Cinkotai garázs, köztük nincs megálló, a legrövidebb úton (tehát pl. a Pécel vasútállomást kihagyva) kell bemenniük garázsba. Azt mondta a buszvezető, az idő is eszerint lett kiszámolva, vagyis ha szednének utasokat, nem érnének be végzésre (vagy ki kezdésre).

Sajnos nem őriztem meg régi menetrendet, így nem tudom kiszámolni hány járattal lett kevesebb. A mostani új menetrendben késő este két olyan indulás van Pécelről, ami Keresztúrig megy, de márciusban estefelé cirka minden második ilyen járat volt, megállt mindenhol, tehát kb. pont kétszer ritkább (vagy feleannyira sűrű) lett a 169E, mint korábban (reggel dettó).

És nehogy azt gondoljátok, hogy ez csak az este mulatozásból hazatérő ifjúságnak rosszabb, mert a 6 órás és 22 órás műszakváltásra igyekvők is megszívták a volános menetrend miatti ritkítást. Ez fájdalmas nekünk, mert hiába az új buszok (jelzem: a BKV-nál is járt egy pár újabb busz), ha nem tudunk utazni velük, pontosabban: jóval ritkábbak lettek.

Örülnék, ha foglalkoznátok ezzel is, mert gyanítom, ha mifelénk ez lesz az új módi, akkor az összes volános járaton, tehát Budaörsön, Budakeszin stb. is ez lesz…

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik