ÉÉÉÁÁÓÓÓÁÁJJWÚÚDDÁÁÁÖÖÖBLOÁÁÉÉÉ!!=!!%6/%!!!%76!!!
Jómagam is szoktam iddogálni egyébként. Tántorogtam már hazafelé a Mátra borozóból és igen, ültem már sörbringán, angolos nevén beerbike-on. Egyszer kipróbáltam, de nem életem végcélja, hogy újra ott támaszkodjak, csapoltassam a sört és tekerjek egy pedált, aminek látszólag semmi értelme: ha nem tekerem, akkor is gyökkettővel haladunk az Andrássyn.
A fenti idézetet amúgy egy random angol legénybúcsús bagázstól vettem, amelyik elindult a bulinegyedből (Erzsébetváros, az meg mi a tököm?!), hogy körbetekerje és körbehányja a belvárost, hogy az igazán méltó legyen az UNESCO Világörökséghez.
A pillanat, amikor valamelyik shot-kocsmából kikászálódik, Tony, Patrick, Phil, John, George és Matthew, majd a vőlegény Daviddel (aki még józanul sem tudta pontosan, épp Prágában vagy San Franciscóban van-e) felkászálódnak egy ilyen beerbike-ra, az csodálatos.
Elindul az eszetlen veretés, az éjjóóéjjóóózás, mint az Éden Hotel régi főcímdalában, és ezek az arcok azt hiszik, most beletaposnak a pedálba és részegen 50 km/órával végigzúznak a városon. Az egy dolog, hogy az ittas vezetést karcoló dolgot engedi a rendőrség, de az egész züllöttséges-fertős-üvöltözős-hőzöngős istennyilát vidáman nézi végig Terézváros is.
Persze alapvetően nem magukkal a beerbike-okkal van a gond, hanem azzal, hogy Budapest az utóbbi években egy gigantikus partiplacc, hostel és a piások Dismalandje lett, ahol pár év alatt a sokszorosára drágultak az albérletárak az Airbnb miatt, és a BKV járművein a belvárosban lassan alig hallani magyarul beszélő embert.
A beerbike tehát egy újabb tünete annak, hogy Budapest egy élő és lüktető fővárosból a vékonyabb bukszájú nyugati turisták pia-vidámparkja lett, de ez már egy újabb cikk témája lehetne. És lesz is.
