Nagy-Britannia tagadhatatlan vonzerejéhez nagyban hozzájárul, hogy a történelem folyvást összeér a mindennapokkal. Két éve III. Richárdot ásták elő egy épülő parkoló földjéből Leicesterben, pár hete tártak föl egy 17. századi tömegsírt London szívében, ahol Shakespeare kortársai oszladoznak, most meg a leghíresebb modern street-artos húzott föl többhektárnyi szocio-politikai kommentárt egy enyésző tengerparti üdülőhelyen.

Banksy az elmúlt évtized folyamán átjárást teremtett a graffiti, a kimunkált szociokritika, az aktuálpolitikai élcek és a popkultúra között. Mivel a street-art nem épp időtálló műfaj, az ikonikus stencilek és szűkszavú egysorosok fölött nem kell sokat kontemplálni arról, mit gondolhatott a költő: nyersen és frappánsan tolja az arcunkba a rendszerkritikát, legyen szó a Gázai-övezetről vagy a fogyasztói társadalom önmagából kifordult világrendjéről. Értelmezésükhöz nem árt némi tájékozottság, de mivel Banksy gyökerei a punk, az anarchizmus és bristoli munkásosztály lételégedetlensége felé nyúlnak vissza, egyszerű és kulturálisan dekódolható formanyelvet és utalásokat használ, ezzel is támogatva a széleskörű befogadást.

Ennek, és keresetlen humorának köszönhetően az angol street-artist munkái virális tartalomként beszivárogtak a vizuális kultúrába, Banksy pedig továbbra is sikerrel titkolja személyazonosságát, míg munkái a világ legkülönbözőbb pontjain bukkannak fel. Miközben a kortárs művészet irányadó aukciós házai olykor félmillió dollárért árverezik egyes munkáit, egy-egy helyi önkormányzat könyörtelenül és azonnal lemázolja a friss alkotásokat. Banksy aktívan és provokatívan kommentálja a társadalmi folyamatokat és könyörtelen radikalizmussal figurázza ki a politikai trendeket, minderre pedig komoly kereslet mutatkozik a gazdasági válság által megtépázott, háborúk élő közvetítésén felnőtt, a folyamatos fogyasztási mókuskerékből kiutat kereső generációkban.

Az ilyesfajta turbulenciákból látszólag semmi nem szűrődik át Weston-super-Mare tenger-nyaldosta partjaira. Az álmos somerseti üdülőhely túl van már fénykorán, egykori fő turisztikai vonzereje, a Tropicana strand 2000-ben bezárt, miután megszűnt nyereségesnek lenni. Az elhagyatott telekre most mégis tömegek zarándokolnak: Banksy itt építette fel disztópikus vidámpark-parafrázisát, amelyet ünnepel és méltat a sajtó világszerte.

A Banksy által megcélzott 99%-hoz tartozó népréteg pedig, amely kicsit kevésbé affluens, mint a gazdasági elitként emlegetett 1%, valóban megszólítva érezte magát: a média egyöntetű és globális ajnározásával párhuzamosan az online jegyvásárlás órákra lehalt a terhelés miatt. Megalázó vereség volt ez némely Twitter-trendszettereknek, akik emojiktól hemzsegő 140 karakterben jelentették, hogy nekik bizony máris van jegyük, miközben híre-hamva nem volt a ’Tickets’ gombnak az esemény honlapján.

Mások sátrat verve piknikeztek a helyszínen érkezésemkor – így most már elkerülhetetlenül megemlítendő a kulturális hype jelensége. A kiéhezett, reményteljes sokak ugyanúgy ellepik a nemrég debütált Cumberbatch-féle Hamletet szervírozó londoni Barbican folyosóit, amelyre 2014 (!) augusztusában minden jegy elkelt, ahogy hajlandóak pokrócokba gubózva üldögélni a szeles tengerparton, újfent bizonyítva, hogy a sorban állás a valódi nemzeti sport errefelé. A hisztérikus kereslet további eleme, hogy nemzetközi közönséggel is működik – csak amíg az egyik esetben egy minden bizonnyal genetikailag tökéletesített fess etoni úrifiú kötelező stílusgyakorlata a hőn áhított élmény, Dismalandban csak szomorúan bólogatunk majd a sivár kortárs kommentárra egy kulturális gerillarendezvény keretei között.

Nem illik ilyesmivel viccelődni: látod, senki se mosolyog.

Hangulatfestés: elvarázsolt kastély fényképes beléptetőrendszerrel, hátrafelé forgó óriáskerék, gránátvetős-lőállásos rendőrfurgon a napsütötte angol tengerparton.

Gondolta a fene: a szellemképesre fröccsöntött Ariel mintha azt a napot idézné, amikor a Disney-délutánba belesercent Antall József halála.

Minek ment oda: a park dolgozói az instrukcióknak megfelelően a megvetéstől a búskomorságig terjedő skálán önkifejeznek – akárcsak a CBA-s kasszásnénik. Tetszőlegesen: a vásárlóközönség vasárnap.

Ez így nem igazság: gyerekes daccal bármilyen kontextusban érvényesíthető álláspont. Csakhogy ez itt nem művészet – ez a valóság színes-szagos, éleslátó kommentárja. A park minden szeglete kemény, kockázatos, megosztó, sürgető témák Lego-labirintusa, magyarázatok és magyarázkodás szövevénye.

A gazdasági bevándorló én vagyok. Ezzel szemben „A menekült olyan személy, aki faji, vallási, nemzeti hovatartozása, illetve meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása, avagy politikai meggyőződése miatti üldöztetéstől való megalapozott félelme miatt az állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodik.” – 1951. évi Menekültügyi Egyezmény.

Vigyázat, nagyon apró belföldi háborús övezet: tisztelgés a sokkal nagyobb külföldi háborús övezetek előtt.

Oxbridge Club, London: kötelező konzervatív kormánypárt-kritika. Az elit oxfordi Bullingdon Club összekovácsoló ereje vitán felül áll, ott vacsorált David Cameron miniszterelnök, Boris Johnson londoni polgármester, és George Osborne pénzügyminiszter is. Az angol humor nevében megjegyzendő ugyanakkor az is, hogy az alternatív pártok vezetői is mind Oxfordban és Cambridge-ben tettek szert befolyásukra.

Hackney gettó: Ez a rakás szemét mind London Hackney negyedéből való, ahogyan Idris Elba is. Remélhetőleg így már érthető, miért mondta az új James Bond-film forgatókönyvírója, hogy szerinte Elba „túl gettós” 007-esnek.

Igazán ütős matiné-előadás: egyszer volt, hol nem volt a BBC alkalmazásában egy játékos kedvű műsorvezető, Jimmy Savile. Az angol kisgyermekek Levente Pétere számtalan évadot húzott le 1970 és 2007 között, és ez idő alatt számos kisgyermeket molesztált. Hogy ezt a kissé idejétmúlt témát egy árnyalatnyi felrázzák, az alkotók becsempésztek néhány vaskos utalást A szürke ötven árnyalatára is.

Társadalmi modell-város: Michael Brown, Trayvon Martin, Freddie Gray, Sandra Bland csak négy a rendőri intézkedések során vagy azt követően elhunytak tengerentúli listájáról. A rendőri kontroll, erőszak és túlkapások terepasztalán nem maradt más, csak a rendőrök és riporterek. A többszáz négyzetméternyi terület előtt manipulált plakát hirdeti: „1990 óta 1564 ember hunyt el rendőri őrizetben vagy rendőri beavatkozást követően. Egyetlen rendőrt sem ítéltek el a halálesetek kapcsán. Megússzák 1829 óta. #ACAB Metropolitan Police, New Scotland Yard – Teljeskörű propaganda.” ACAB, vagyis minden zsaru szemét. A makettek felett őrködő marcona teremőr azt ismételgeti: Menjenek tovább, nincs itt semmi látnivaló.

Kacsaúsztató: a klasszikus vásári kellék, opcionálisan hal- / béka- / kacsafigurákkal, amely minden korosztály számára megfelelő kihívás. Ez most talán kicsikét nagyobb kihívás, mert büdös, csúszós, és ketyeg az óra, hogy horogra akadjon egy darab műanyag. Megjegyzendő, hogy ha csoportosan, nagy tételben csinálnánk ugyanezt, akkor is időbe telne lehalászni a nagy csendes-óceáni szemétszigetet.

Bálnaúsztató: a szabadidő eltöltésének világszerte népszerű módja fókás és delfines műsorokat látogatni, ahogyan azt a SeaWorld szórakoztatóipari lánc is felismerte. Még akkor is, ha a gyilkosbálna gyilkos bálna (egyébként persze kardszárnyú delfin), és egy teljes dokumentumfilmes stáb kell ahhoz, hogy tudósítsák a világot a körülményekről, amelyben ezek a foglyul ejtett óriások kénytelenek létezni. Olykor megrágcsálnak egy-egy trénert is, de azok legalább pótolhatók.

Csináld magad: Doktor Moreau avagy Charles Vacanti sejtkutatással foglalkozik, ennek velejárójaként pedig állatokból növeszt emberi szöveteket. 1997-ben például egerekből füleket. A tudomány ezen lépcsőfoka esztétikai kontextusba átültetve egészen sajátos értelmezést kínál a csináld magad-kultusznak.

Nem annyira varázslatos: a nyúl viszi a puskát a varázspálcát. Cukiságfaktor: a nyúl szuszog és mocorog. Ugyanitt: emiatt a kedves látogatóknak nem tűnik fel az evaporált bűvész. Az internetes kiscica-effektus működésben: amennyiben adott egy adag gejl élvezet, csendben elsikkadhat a kritikai gondolat.

Úgyis azért jöttél, hogy ezt lefotózd: vagyis nemcsak pont ezt, azt vagy amazt, hanem leginkább mindent. Ugyan élőben a (Disney-) hercegnők valahogy másmilyenek, mint ahogy a tévében megszoktuk, de hát Brad Pittet se ismernéd föl civilben az utcán. Hamupipőke láthatóan magán kívül van, te meg ahelyett, hogy gondosan műélveznél, beállsz a plasztikbabák mellé paparazzinak.

Mivel te úgyis lefotózod magad szemből, a rezidens portréművész kénytelen új piaci réssel kísérletezni.

Kamerák mindenütt: a szabadtéri moziban további animált és élőszereplős sanyargás látható a világ minden tájáról összeválogatott kisfilmek között. A közös nevező, hogy kutatnak, megmutatnak, vitába bocsátkoznak profi vagy amatőr alkotók, mert érdekli őket a világ. És mivel valószínűleg akad a közvetlen közeledben egy kamera meg egy adag drámai társadalmi változás, ami felfedezésre, vitára, és feldolgozásra vár, a demokratizált filmkészítés lehetőséget nyújt, hogy ne csak a tökéletesre szedett szemöldöködről készíts YouTube-videókat.

Elbocsátó szép üzenet: miután mi szerencsés kevesek bejuthattunk, körbeslattyogtunk, lehorgadt fejjel konstatáltuk a lét elviselhetetlen szörnyűségét, búcsúzásképp azért biztosak lehetünk afelől, hogy mi mind egyéniségek vagyunk.