Több ezer menekült sátorozik a fagyban a lengyel-fehérorosz határon, és egyre nagyobb a veszélye annak, hogy elszabadulnak az indulatok.
A nemzetközi sajtó beszámolója szerint Lengyelország azzal vádolja Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, hogy menekültkrízist akar előidézni az Európai Unió keleti határán, amiért a blokk szankciókat vetett ki az ország ellen még júniusban.
Lukasenka és kormány többször is tagadta már a vádakat. Szerintük a nyugat életveszélyesen kezeli a bevándorlókat.
Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök kedden arról beszélt, az egész Európai Unió biztonsága veszélybe kerülhet, hozzátéve, hogy Fehéroroszország hibrid támadást készít elő.
A lengyel határ védelme nemzeti érdekünk. De most az egész EU stabilitása forog kockán
– mondta.
Megjegyezte azt is, meg fogják védeni Európát az uniós és a NATO-partnereikkel közösen.
A lengyel hatóságok kedden reggel teljesen lezárták a határátkelőt Kuznicánál, miután megközelítőleg 4500 menekült érkezett a térségbe. A fehéroroszok szerint csak kétezerre tehető a számuk.
A határon már 14 ezer lengyel katona, rendőr és határőr járőrözik, mert attól tartanak, hogy a migránsok megpróbálnak áttörni a kerítésen.
Ewelina Szczepańska, a határőrség szóvivője közölte, voltak már kisebb betörési próbálkozások, de urai a helyzetnek. Azt is elárulta, az ideiglenesen felállított menekülttábort fehérorosz fegyveresek őrzik.
Az Európai Bizottság azzal vádolta Fehéroroszországot, hogy a migránsokat fals ígéretekkel terelik az Európai Unió határa felé
embertelen, gengszter stílusban.
Peter Stano bizottsági szóvivő szerint miután megérkeznek a határhoz a menekültek, a kerítéshez tolják és illegális határátlépésre kényszerítik őket. A menekültek nagy része fiatal férfi, de vannak köztük nők és gyermekek is, főként a Közel-Keletről és Ázsiából.
Az EB szerint Fehéroroszország többek közt Szíriából, Iránból, Katarból, Oroszországból és észak-afrikai országokból is repülőkkel telepít be menekülteket, akiket aztán a határ felé irányítanak.
Mivel Lengyelország és Fehéroroszország sem engedik őket ki a táborból, a menekültek száma megtöbbszöröződhet napokon belül.
Stanislaw Zaryn, a lengyel biztonsági erők vezetője azt mondta, a migránsoknak fehérorosz katonák dirigálnak. Nem kizárt, hogy egy komolyabb fegyveres konfliktust akarnak kiprovokálni.
A fehérorosz védelmi minisztérium tagadta a lengyel állításokat, mondván azok alaptalanok. Szerintük Varsó egyezményeket sért azzal, hogy katonákat vezényelt a határra.
Oroszország szerint szövetségese, Fehéroroszország felelősségteljesen jár el és folyamatosan figyelik a fejleményeket.
Németország azonnali intézkedésre szólította fel az EU-t, mondván Lengyelország segítségére kell sietni a határai védelmében. Franciaország azzal vádolta Lukasenkát, hogy destabilizálni akarja az Európai Uniót azzal, hogy bevándorlókat csempész át a határán. Anne-Claire Legendre, a francia külügyminisztérium szóvivője kijelentette ,
ismételten a szolidaritásunkról biztosítjuk Lengyelországot, mint ahogyan korábban tettük ezt Litvániával és Lettországgal a bevándorlóáradatnak a fehérorosz rendszer általi, elfogadhatatlan megszervezése miatt.