Tech

Kivonul Kínából a LinkedIn

Getty Images
Getty Images

Leállítja tevékenységét Kínában a Microsoft LinkedIn nevű, álláskereső és fejvadász közösségi hálózata – jelentette be a cég a weboldalán közzétett bejegyzésben. Az indoklás szerint a működési környezet egyre komolyabb kihívásokkal járt.

A South China Morning Post című hongkongi lap internetes kiadásában megjelent cikk szerint a vállalatot évek óta súlyos bírálatok érték amiatt, mert az oldal kínai verziójában cenzúrázta a politikailag érzékeny tartalmakat, illetve letiltott egyes, Pekingre nézve sértőnek ítélt fiókokat. A múlt hónapban több olyan amerikai újságíró LinkedIn oldala vált elérhetetlenné a kínai felhasználók számára, akik a kínai vezetés számra érzékeny témákról írtak.

A LinkedIn 2014 óta volt jelen a kínai interneten, ahol a vállalat közlése szerint több mint 54 millió követővel rendelkezett. A portál egyike volt az utolsó, jelentősebb amerikai közösségi médiavállalatoknak, amelyeknek a működését még engedélyezték Kínában. A Facebook, a Google, a Twitter és a Youtube például már évek óta nem elérhető a kínai interneten.

Mohak Shroff, a LinkedIn mérnöki részlegének rangidős alelnöke a vállalat csütörtöki közleményében úgy fogalmazott: „miközben sikeresen segítettünk a kínai felhasználóinknak állásokat és gazdasági lehetőségeket találni, megosztások és a tájékoztatás inkább közösségi jellegű területein nem tudtunk azonos szintű sikereket elérni”. Rámutatott továbbá: a működési környezet egyre nagyobb kihívásokkal jár, miközben a vállalat egyre jelentősebb megfelelési követelményekkel néz szembe Kínában.

Márciusban a LinkedIn felfüggesztette az új felhasználók regisztrációját a kínai oldalán arra hivatkozva, hogy igyekszik megfelelni a kínai törvényi előírásoknak. Ezt követően májusban a kínai kiberhatóság egy átfogó ellenőrzést követően több mint száz másik mobilalkalmazás között a LinkedInt is megvádolta azzal, hogy illegális módon gyűjt és használ fel személyes adatokat.

A vállalat bejelentette, hogy egy olyan, egyedülállóan Kínára szabott szolgáltatást indít el még az idén, mely nem tartalmaz közösségi hírfolyamot, és nem teszi lehetővé bejegyzések vagy cikkek megosztását.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik