Szórakozás

Scooby-Doo mémmel „leplezte le” az amerikai képviselő az ülésen, hogy a kínaiak állnak a zöldprogram mögött

CSPAN
CSPAN
A republikánus Marjorie Taylor Greene a Green New Dealről szóló képviselőházi vita alkalmával húzott szó szerint nagyot a több értelemben is óriási, Scooby-Doo mémet ábrázoló kártyával.

A részben Donald Trump támogatása miatt szélsőjobboldalinak tartott Marjorie Taylor Greene, Georgia állam egyik választott képviselője a szerdai washingtoni képviselőházi vita alkalmával arról beszélt, hogy a 2010-es évek után újra elővett, a környezetvédelmet a zászlajára tűző gazdaságélénkítő program, a Green New Deal valójában kizárólag Kínának áll érdekében.

De az állítását semmilyen ténnyel vagy statisztikával nem tudta alátámasztani, ezért kifejezetten meghökkentő módot választott arra, hogy mondandóját érzékletesebbé tegye, és méretes kártyákra nyomtatott internetes mémeket vitt magával az ülésre – írja a Vice.

Nagy leleplezését egy bombával, egy Scooby-Dooból kölcsönzött képpárral illusztrálta, amin a Rejtély Rt. egyik tagja, Fred leplezi le, ki után is nyomoztak valójában – ahogy az a rajzfilm minden epizódjának végén megtörténik.

A Green New Dealt ellenző Greene interpretálásban természetesen a Kínai Kommunista Párt rejlik a zöld lepel alatt. Itt át is adjuk neki a szót:

Ez egy egyszerű, interneten megtalálható mém, de ez a mém nagyon is valóságos. A Green New Deal, meglepetés, Kínát, csak és kizárólag Kínát szolgálja

– fogalmazott a plakátra mutatva a republikánus politikus, akinek nem mindennapi módszereit már nem először kapja fel az internet.

Korábban mi is beszámoltunk arról, amikor egy hasonlóan méretes kártyával tiltakozott a nemváltás ellen a képviselőház folyosóján – amivel akkor is felborzolta a kedélyeket.

A transzneműek miatt esett egymásnak két amerikai képviselőnő, akiknek szemben vannak az irodáik
A demokrata képviselőnek van egy transznemű gyereke, republikánus szembeszomszédja szerint viszont nincs olyan, hogy transznemű.

Sőt, a fenti, Twitteren terjedő felvétel szerint rögtön utána egy másik mém következett, amelyen Hszi Csin-ping kínai elnök láthatóan azt mondja: „Joe Biden az enyém” – majd a beszéde hátralevő részében a második kép volt mögötte, szóval a republikánus politikus a rövid felvezető után úttörő módon szinte az egész felszólalását kinyomtatott mémekkel illusztrálta.

Nem világos, hogy Greene pontosan hol találta a szóban forgó mémeket, de mióta a múlt hónapban személyes fiókját egy időre felfüggesztették a Twitteren, egyre több tartalmat posztol olyan alternatív platformokon, mint a Parler, a Telegram vagy a képviselőház ülésterme – jegyzi meg a Vice.

Nem meglepő módon Greene legutóbbi mutatványát hitetlenkedés és felháborodás fogadta.

A kongresszus már nem veszi komolyan az ilyen embereket

– írta Twitterén Adam Kinzinger illinois-i republikánus képviselő.

Greene azonban nem bánt meg semmit, és még aznap este azt tweetelte, hogy a beszélgetésre szánt időt a felére csökkentették, így még több mémmel fog visszatérni.

„A kongresszus annyira diszfunkcionális, hogy a ma esti különmegbízásomat háromszor módosították a mai napon, és 1 órásról a felére, 30 percesre vágták” – írta Greene, majd a Green New Deal leleplezésének folytatását ígérte.

Az összeesküvés-hívő, Q-Anont nyíltan támogató republikánus politikusról itt írtunk bővebben.

A „jövő republikánus sztárja” egy összeesküvés-elméleteket terjesztő képviselő, aki szerint Hillary Clinton kislányt erőszakolt meg
Őrült összeesküvés-elméleteket hirdet, vezető demokrata politikusok kivégzését támogatja, és Hillary Clintont sátánista gyerekgyilkosnak tartja. Ismerjék meg Marjorie Taylor Greene képviselőnőt, aki Donald Trump szerint a Republikánus Párt jövője.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik