Tudomány

A hollandoknál már az autópálya is okosodik

Másfél éve kitalálták, most elkezdték megvalósítani. Irigykedünk.

Az autópályák modernizálásával kapcsolatban felvetődött holland elképzelésekről először 2012 novemberében írtunk. A roppant nagyravágyó és futurisztikusnak is nevezhető elképzelés alig másfél év alatt vált valósággá: az N329 jelzésű sztrádára felkerült a fotolumineszcens anyag, amely nappal töltődik, éjjel pedig magától világít.

Igaz, a próba kedvéért egyelőre csak egy 500 méteres szakaszt festettek fel, azonban ha beváltja a hozzá fűzött reményeket, hamarosan egész Hollandiában bevezetik. A tervezők és a közlekedésért felelős minisztérium reményei szerint ezzel azok az útszakaszok is biztonságosabbá tehetők, ahol nincs közvilágítás.

A magától világító záróvonal azonban csak az első lépés az autópálya modernizálásában. A tervek szerint hópelyhekkel festenék végig az aszfaltot, azonban olyan anyaggal, amely kizárólag -5 foknál hidegebb körülmények között válik láthatóvá – ezzel jelezve a sofőrök számára, hogy az út valószínűleg csúszik, kiemelt fontosságú tehát az odafigyelés.

Hozzá kell tenni: a holland megoldás nemcsak áramot spórol, hanem meseszerűen szép is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik