Nagyvilág

Leszámolást ígér a maffiaállammal a szlovák kormányfő

Eduard Heger / Facebook
Eduard Heger / Facebook
Eduard Heger maffiamentes bűnüldöző szerveket akar.

Maffia maffia hátán. A Paraméter szerint ez jelenleg a szlovákiai bűnüldöző szervek látlelete. Ettől immár a kormány is besokallt, a miniszterelnök egy szakmai munkacsoportra bízná a totálissá vált rendőrségi belháború felszámolását, a maffia kiűzését a bűnüldöző szervek soraiból.

Eduard Heger az állambiztonsági tanács ülése után arról beszélt, a testület hétfőtől rendszeresen ülésezik és tesz javaslatot a bíróság, a rendőrség és az ügyészség működésének javítására. A kormányfő szerint a változások célja, egyszerűen fogalmazva:

ki kell űznünk a maffiát a bűnüldöző szervek soraiból!

A kormányfő felszólította a tisztességes ügyészeket, rendőröket és bírókat, hogy védjék meg a törvényt, ne hagyják megfélemlíteni magukat. Jelezte: párttársa, Roman Mikulec belügyminiszter továbbra is élvezi a bizalmát. Eduard Heger hivatalos Facebook-oldalán azt írta, a maffia elleni fellépés nemcsak kormányzati harc, közös ügy egész Szlovákiának.

A koalíciós pártok miniszterei szintén támogatták a hibá feltárását, a maffia és a korrupció elleni harcot.

Az asztalra csapunk. Vannak hibák a rendszerben, amelyeket gyorsan fel kell tárni és ki kell küszöbölni!

Ezt Igor Matovic pénzügyminiszter, volt kormányfő mondta, aki a azt is elárulta, hogy a munkacsoport által javasolt módosításokat gyorsított eljárásban hagyják majd jóvá. A bűnüldöző szervek helyzetével a parlament védelmi bizottsága pénteken rendkívüli ülésen foglalkozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik