Belföld

A törvényesség őreként akarta elcsalni a baranyai falu örökségét

Dr. K. F.-et jogerősen elítélték, eltiltották a jegyzőségtől.

A Pécsi Törvényszék lényegében helybenhagyta a Siklósi Járásbíróság márciusi ítéletét, dr. K. F.-et csalás kísérlete miatt 1 év börtönre ítélte, amelynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette, 3 évre pedig eltiltotta a jegyzői foglalkozástól.

A vádlott 2018-ban egy nagyközség (Beremend) jegyzőjeként dolgozott. Egy helyi lakos 2018 nyarán felkereste, azt mondta neki, özvegy, rokonaival nem tart kapcsolatot, halála esetén ingó- és ingatlanvagyonát a településre hagyná, ha cserébe az önkormányzat biztosítja ellátását a helyi szociális otthonban, ha egészségi állapota romlik.

A sértett felvetette, hogy szándékát közjegyzői okiratba foglalt végrendeletben rögzítsék, de dr. K. F. erről lebeszélte, mondván, a végrendeletet ő is el tudja készíteni. Megtette. 2018 szeptemberében egy „végrendelet” nevű okiratot készített, amelyben – a sértett kifejezett akarata ellenére – nem az önkormányzatot, hanem saját magát tüntette fel a 4,5 millió forintos vagyon örökösként.

A „végrendelet” aláírásakor a sértett elárulta, van még 5 millió forint megtakarítása is, amit szintén az önkormányzatra hagyna azzal, hogy azt a gondozási központ felújítására fordítsák. Amikor 2019 áprilisában hozzáfért lekötött pénzéhez, a jegyző egy „járadéki szerződés” nevű okiratot készített, amelynek kötelezettje – a sértett kifejezett akarata ellenére – ő lett.

A vádlott a sértett otthonában át is vette a pénzt, euróra váltotta, majd először az önkormányzat páncélszekrényében, később saját széfjében rejtette el. Ezzel a sértettnek 5 millió forint kárt okozott, a készpénzt azonban 2019. november 4-én visszaszolgáltatta a sértettnek, így a kár megtérült. Az ítélet jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik