Belföld

Beremend helyett saját magára íratta a felajánlott örökséget a korábbi jegyző

Egy év felfüggesztett börtönre ítélte a Siklósi Járásbíróság csalás és annak kísérlete miatt azt a korábban jegyzőként dolgozó férfit, aki saját magára íratta felajánlott örökséget. Értesüléseink szerint a férfi Beremend nagyközség jegyzőjeként dolgozott a bűncselekmény elkövetésekor.

Barkaszi Attila, a Pécsi Törvényszék szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt közölte, hogy a férfi végig tagadta a bűnösségét, és bűncselekmény hiánya miatt jelentett be fellebbezést.

A  jegyzőt egy helyi lakos kereste fel azzal, hogy halála esetén a község önkormányzatára kívánja hagyni a vagyonát. Ennek fejében azt kérte, hogy amennyiben egészségi állapota megromlik, ellátását, ápolását az önkormányzat a helyi szociális otthonban biztosítsa. Miután a sértett felvetette, hogy célszerű lenne szándékát közjegyzői okiratba foglalni, a jegyző közölte vele, hogy ez szükségtelen, mert a végrendeletet ő is el tudja készíteni.

A vádlott ezután egy végrendelet elnevezésű okiratot készített, azonban a sértett kifejezett akarata ellenére nem az önkormányzatot, hanem saját magát tüntette fel örökösként. A sértett később közölte a jegyzővel, hogy ötmillió forintos megtakarítással is rendelkezik, s az összeget szintén az önkormányzatra hagyná. A férfi azt tanácsolta a sértettnek, hogy vegye fel a megtakarításait a bankból, majd egy “járadéki szerződést” készített el úgy, hogy a megtakarítást megszerezze.

Ezután a sértett az összeget készpénz formájában átadta a jegyzőnek, aki azt euróra váltva a saját széfjében helyezte el. A vádlott ezzel a sértettnek ötmillió forint kárt okozott, a készpénzt azonban néhány hónappal később visszaszolgáltatta. A Siklósi Járásbíróság  csalás kísérlete és csalás miatt egy év három évre felfüggesztett börtönre ítélte a férfit, továbbá három évre eltiltotta a jegyzői foglalkozás gyakorlásától is. Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, a volt jegyző pedig felmentésért fellebbezett, így az nem jogerős.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik