Szórakozás

Ki gyűlöli jobban Zsófit? – csak erről szól az idei Survivor

rtl klub
rtl klub
A TV2-n futó Totem ellen vetette harcba a Survivort az RTL Klub: az itthon közel két évtizedes múltú túlélőshow új évada már nem amiatt érdekes, hogy isten háta mögötti szigetekre visznek néhány civilt és celebet, hogy megharcoltassák őket húszmillió forintért. Sokkal inkább dominál a reality műsorokra jellemző gyűlölködés, áskálódás, civakodás.

Én nem ismerem a gyűlöletet.

Ezt a civilek csapatában versenyző Szilvási Tibor mondta, miután „egy igazi gonosz, számító” emberként definiálta csapattársát, aki szerinte „féregként” van jelen köztük. Németh Zsófit illette ezekkel a szavakkal, akit egyébként a Love Island társkereső győzteseként ismerhetnek az RTL Klub nézői. Ezzel pedig könnyen összefoglalható, miről szól az idei Survivor:

mérges, makacs emberek sokat civakodnak egymással, amit a műsorkészítők megszakítanak ügyességi játékokkal.

Hogy utóbbi érdekel-e igazán valakit is, jó kérdés, mindenesetre a feladatok ötletesek, és úgy találták ki azokat, hogy mindenképp vitát szítsanak a szereplők közt.

Egy hete folyamatosan nézem a Survivort, és a Totemmel ellentétben itt nem volt szükségem arra, hogy a szabályokat az elejétől a végéig bemagoljam, ha szeretnék valamit érteni a képernyőn látottakból. A formula megegyezik az amerikai verzióval: két törzs mérkőzik meg egymással egy trópusi szigeten, ahol élelmet, napi léthez szükséges kényelmi dolgokat lehet nyerni, és emellett kiszavazás is van, hogy ritkuljanak a csapatok. A végén egyetlen játékos marad, aki hazaviheti a húszmillió forintos fődíjat.

A negyvenkét napig tartó műsort az Éjjel-Nappal Budapest Joe-ja, Varga Miklós vezeti, akinek ez az első megmérettetése műsorvezetőként. Thai bokszoló múltja miatt passzol a trópusi környezetbe és a fizikai, illetve mentális erőt kívánó versenybe: határozottan, professzionálisan, sokszor talán túl nagy szigorral vezeti a műsort, de erre szükség is van, amikor a játékosok nem követik a feladatoknál megadott utasításokat. A Survivor háttérműsorát is ő vezeti, így nagyjából kétszer annyi ideje van beleszokni a szerepbe.

RTL KLUB Varga Miklós műsorvezető.

Az egyetlen magyarázat, hogy idegen civilizációk miért nem indítottak még támadást ellenünk, vélhetően az, hogy ők is azt várják, vajon Zsófi kikészíti-e idegileg annyira a civil csapatban játszókat, hogy azok egy levágott fejű csirkéhez hasonlóan addig fussanak körbe-körbe a szigeten, míg meg nem találják a repteret, ahonnan visszaindulhatnak Budapestre.

Az úgynevezett túlélés gyakorlatilag másodlagossá vált náluk. Egy dolog hajtja őket belső motivációként, hogy valahogy eltávolítsák maguk közül Zsófit, aki mindig megússza, hogy kiszavazzák a műsorból, mert vagy jól teljesít a játékokban, vagy védettségi amulettet szerez. Úgy tűnik, a szerkesztők bíztak abban, hogy a Love Islandhez hasonlóan Zsófi itt is számtalan konfliktusba keveredik majd – ez pedig be is jött.

Arról nincs semmilyen információ, hogy vajon egész nap veszekednek-e a szigeten a játékosok, és emiatt kerül be kizárólag civakodás a napi összefoglalókba, vagy ügyesek a vágók, mindenesetre aki szereti a drámát, az valószínűleg elégedetten fekszik le a műsor után. Ráadásul a balhék nemcsak a tévében futnak fel: a Survivor honlapján a legnézettebb videók eddig mindig azok voltak, ahol a játékosok egymást szidták hol finomabban, hol tizenkettes karikát átlépve – mondjuk a megtekintések nagy részét én generáltam, mert tényleg ez a fajta szórakoztatás viszi el a hátán a műsort, és jó újranézni a vonatkozó jeleneteket.

Legyen Zsófi a te csapatodban!

Ez a mondat lett az őszi kereskedelmi tévézés leginkább verejtékezésre késztető pár szava, de mit kell tudni a képernyős személyiségről? Zsófi egy erős nő, akinek határozott véleménye és kiemelkedő egója van, nem riad vissza attól, ha negyvenes éveikben járó emberekkel kell szópárbajt vívnia huszonhárom évesen. A látottak alapján sokat nem kell tennie azért, hogy magára haragítsa a társaságot: legutóbb a tűzgyújtó eszköz ment tönkre a kezében, ami ugyanúgy másnál is befellegzett volna, hiszen fogyóeszköz, előbb-utóbb mindenképp megadja magát a használattól.

Az eset amiatt érdekes, mert ez egy olyan történés, aminek tétje lesz a későbbiekben: ha nincs tűzgyújtó, nincs tábortűz sem és hideg lesz, attól pedig mindenki idegessé válik. Ebből vita kerekedik, ahol nagy eséllyel Zsófi húzza a rövidebbet. Ezek az ok-okozati tényezők viszik előre a műsort, helyezik Zsófit áldozatszerepbe, elfeledtetve a nézővel, hogy egyébként híres emberek is vannak a show-ban. Legnagyobb veszekedései eddig a már említett Tiborral és Köles Gáborral voltak, utóbbi vállalhatatlan módon beszélt vele többször is – amolyan VV Renátó stílusban.

Emberileg te egy nulla vagy! Figyelj, tápláléklánc: planktonok, bálnaürülék… hogy a faszba hívnak téged? Zsófi! Az meg ott van alatta. Nulla vagy. Mindenkivel úgy beszélsz, mint egy szajhával.

Pár napra rá Gábor elmondta, miért nem beszél játékostársával emberi módon: szerinte nem lehet rá nőként tekinteni, így tiszteletet, normális hangnemet sem érdemel. Zsófi összeveszett az azóta már kiesett Bíborkával is, Dániellel pedig hiába próbált meg normális kapcsolatot kialakítani, előbbi nem volt hajlandó erre, szerinte jobb, ha egymáshoz sem szólnak. Sabirával is összekapott még az első napokban, vele azonban a későbbiekben szövetségre tudott lépni.

A csapatfeladatokban eddig mindig veszítettek, tízből kilenc esetben a civilek szerint Zsófi a felelős. Rendes magyarázatot nem kapunk arra, hogy mivel vált ki ilyen reakciókat a többiekből, legalábbis én nem tudtam kideríteni a napi adások alapján: nem egyszerű ember, aki a saját látásmódját szereti előtérbe helyezni, viszont nem ordított senki arcába, nem rúgott oda senkinek a feladatokban, sőt, még élő tarisznyarákot sem tett senki párnája alá.

rtl klub

Tényleg az lehet a válasz, amiről Szőke Zoltán totemes szereplése kapcsán beszélt Nagy Zsolt (VV) Leo is: mi, nézők, nem tudjuk, mi történik akkor, amikor nem forog a műsor és kikapcsolnak a kamerák. Azt viszont igen, számomra mitől unalmasabb a celebbrigád: bár bulváredzettségem nagyobb az átlagnál, Gáspár Evelint, Sánta Juliskát, Járai Mátét az utóbbi években, hónapokban legalább négyféle műsorban láttuk, egyszerűen nem érzem, hogy kiderülhet még róluk olyasmi (akár ebben a vad környezetben is), ami picit is izgalmas.

Ellenben a civil csapat marakodása legalább hordoz magában újdonságot, még ha Gábor vitakészsége „A te kurva anyád!”-ban ki is merül. A konfliktus mindig jót tesz egy szórakoztató műsornak, csak a Survivor már másról sem szól a hetedik napon: vitatkozó emberek, akik egymás szavába vágnak, akár egy LifeTV-s műsorban. Valóban ad némi drámát, mikor Zsófi sírva elszalad, mert meglátja, hogy társai élő rákokat főznek meg a lobogó vízben teljesen értelmetlenül, de ebből csak az következik:

  • Zsófinak még inkább megromlik kapcsolata a csapatával.
  • A csapatszellem továbbra is romokban hever, így az egyébként taktikus, jó összhangban lévő celebek simán verik őket a játékokban.

Jó példa volt erre a totemépítős feladat. Egy akadálypályán kellett végigmenniük a csapatoknak, hogy aztán egy zsákból előtúrjanak építőkockákat, amikből egy nagy totemet kellett megépíteniük. Az nyert, akié legalább három másodpercig állva maradt. Míg a celebek már a javában a pálya felénél tartottak, a civilek azon nyavalyogtak, hogy Zsófi miért nem tud normálisan beszélni a többiekkel, holott mindössze tett egy javaslatot arra, kinek milyen részfeladatot kellene elvállalnia.

Azért a hírességek is tudnak feszültséget generálni, íme két eset:

  1. Gáspár Evelin elmondta, neki fura, hogy itt mindent magának kell csinálnia, hiszen otthon kiskirályi életet él.
  2. A Viasat3 legmélyebb bugyrából előrángatott Catherine Dederick rapper pedig egy alkalommal rosszul lett a kókusztól, és a „ki akarom dobni a taccsot” mondat helyett azt mondta: „fel akarom dobni a tacskót”.

A végére pedig a többiek: Kabátból ezúttal nem csinálnak alkalmi bohócot, mint a Nyerő párosban; Nagy Alex még nem ájult el, mint A Konyhafőnökben; VV Bálintnak pedig még nem jutott olyan kínos pillanat, mint mikor a ValóVilág ebédlőasztalánál összecsinálta magát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik