Pajor Kornél 88 éves. 20 évet nyugodtan letagadhatna. Nézve harmonikus mozgását a jégen inkább 68-nak vélném, de abból is a jól karbantartottak közé sorolnám. Végülis a jég tartósít…
Kornél bá’ ugyanis fél életét a jégen töltötte – mindmáig ő az egyetlen magyar gyorskorcsolyázó, aki Magyarországnak szerzett világbajnoki aranyérmet. A hétvégén Budapesten rendezendő gyorskorcsolya-Európa-bajnokság szervezőinek meghívására hazajött Svédországból és a Városligeti Műjégpályán, egykori edzései újjávarázsolt helyszínén újra lábára húzta azt a bőrcipős korcsolyát, amellyel majd’ 63 évvel ezelőtt, 1949. február 20-án, Oslóban a dobogó tetejére állhatott. Századokon átívelő történet egy világbajnokról és az ő korcsolyájáról.
Pajor Kornél a Városligeti Műjégpályán egykor
– A világbajnokságot követően nem tért vissza Magyarországra. Miért?
– Két oka is van annak… Melyikkel is kezdjem? Tudja, 500 hold földet vettek el a családomtól… Édesapám 1949 áprilisában halt meg, és mivel én akkor már disszidensnek számítottam, az özvegyi nyugdíjat elvették édesanyámtól…
– Az akkori állami vezetésnek nagy presztízsveszteség lehetett, hogy győzelme után elhagyta a hazát. Nem próbálták hazacsábítani?
– Dehogynem. Még 1949 júniusában az alakulóban lévő aranycsapat Stokholmban játszott. Hegyi Gyula kísérte Puskásékat. Ő volt akkor az Országos Sporthivatal (OSH) elnöke, ő döntött életről-halálról, meg leginkább arról, ki utazhatott külföldre. Üzletet akart kötni velem.
– Milyet?
– Azt mondta, ha hazajövök, Rákosi elvtárs kitüntet, és kapok 40 ezer forint jutalmat. Nagy pénz volt az akkor. Én meg annyit kértem csupán, adják azt a 40 ezer forintot anyámnak, utazhassak és kapjak ösztöndíjat, hogy képzettebb mérnöke legyek a Népköztársaságnak. Megsértődött, azt mondta, nem alkuszik…
– Végül mégis mérnök lett.
– Négy éven voltam túl a Műszaki Egyetemen, kettőt jártam még Stockholmban és építészmérnök lettem.
– Miért éppen Svédország? Ott keresett is a korcsolyával?
– Dehogy, amatőrök voltunk. Mentem én a jég után. A kalandos disszidálás után a Castor nevű klubba kerültem. Hajnalban edzettem egy hokipályán – nem voltak ideálisak a feltételek. Edzősködtem is mellette. Két évet ki kellett hagynom, nemzeten kívüliként versenyezhettem csak az 1950-es eskilstunai vb-n, de ilyen felkészülés mellett nem lehetett eredményt elérni.A világszövetség főtitkára segített, meghívott Davosba. Ott remek pálya volt, no nem olyan, mint a budapesti, ez ma is egyedülálló. Az 1951-es világbajnokságon már harmadik lettem. Furcsa helyezet volt, mert a svájciak biztosították a feltételt ahhoz, hogy jól fussak a svédeknek.
Fotó: Berecz Valter
– Mióta korcsolyázik?
– 1941-től korcsolyáztam hivatalosan, de igazából 1942-ben tanultam egy osztrák tiszttől, bizonyos Karl Wazulektől, az 1935. évi Európa-bajnoktól.
– Mit keresett egy osztrák tiszt a Műjégpályán?
– Itt lakott fent (bökött a fejével felfelé – a szerk.) a Műjégpálya egyik szobájában, közvetlen az öltözők fölött. Az akkori szövetség szerződtette. Több trükkje is volt. Stopperrel mérte a köridőket, de az igazi újítása inkább abban rejlett, hogy új technikát tanított nekünk. Azt mondta: akkor holnaptól elkezdünk korcsolyázni! Hát, akkor eddig mit csináltunk – kérdeztük mi. Aztán kiderült, az addig használt technikával, ahogy hátrafelé toltuk a lábunkat, minden leérkezésnél koppant a korcsolya hegye, és nyomot hagyott a jégen. Ő tanított meg minket elfektetni és oldalra tolni, csúsztatni a pengét. Lényegében az én világcsúcsai igazolták azt a technikát, amit később a hollandusok fejlesztettek tökéjre.
– Már akkor is ezzel a korcsolyával gyakorolt, amit most is a kezében tart?
– Nem, ez akkor még nem volt meg, de ez is 63 éves, és ennek is meg van a maga története.
Fotó: Berecz Valter
– Hihetetlen. Igen jó állapotban van, szinte új. Ez az, amiben világbajnoki címet nyert?
– Az hát, csak a pengét kellett egyszer kicserélni, mert az a sok élezéstől elkopott. Ezt a norvég szövetség elnökétől kaptam ajándékba még 1948-ban.
– Hogyhogy? Nem volt megfelelő korcsolyájuk?
– Minket először 1948-ban engedtek külföldre versenyezni. Egész jól mentünk. Amikor az első versenyen meglátta a lábamon a korcsolyámat, eltátotta a száját: Pajor, maga mivel korcsolyázik? Azonnal adott egy újat. A mai napig őrzöm.
– Mikor volt a lábán utoljára?
– Mikor, mikor? Két órával ezelőtt már csúsztam egyet. És most megyek megint..
… és Pajor Kornél a Városligeti Műjégpályán ma:
– Ma is rendszeresen korcsolyázik?
– Heti rendszerességgel.
– És követi a gyorskorcsolya eseményeit? Ismeri a magyar versenyzőket?
– Nem nézek én tévében sportot. Tudja, a sport az már csak olyan, hogy nem nézni kell, hanem csinálni.
