Belföld

M7-es buszbaleset: Horvátországban nyaraló magyar turistákat hozott haza a busz

Mihádák Zoltán / MTI
Mihádák Zoltán / MTI

Nagyon megérintett minket a tragédia, nem találom a szavakat

– mondta a hvg.hu-nak az M7-esen történt buszbalesetben érintett busszal külföldi nyaralásokat szervező magyar utazási iroda munkatársa.

A vasárnap hajnalban történt balesetben nyolcan meghaltak, nyolcan sérültek meg súlyosan, negyvenen könnyebben.

Kapcsolódó

A neve ellhallgatását kérő férfi, akit a lap a Volmer-Tours Kft. telefonszámán ért el, megerősítette:

az ő buszukat érte baleset, a buszon utazó magyar csoport pedig horvátországi nyaralásból tartott vissza Budapestre.

A férfi továbbá azt is megerősítette, hogy a halálos áldozatok között van a buszt váltásban vezető sofőrök közül az egyik, amelyik éppen vezette a járművet.

A Telexnek Szabó Roland, a Rolitúra utazási iroda vezetője azt mondta, hogy vasárnap délelőtt szerzett tudomást a balesetről, mert olyan helyen volt, ahol nem volt térerő. A munkatársai a helyszínen segítik a hatóságok munkáját. Megerősítette az információt, miszerint a busz egy egynapos baskai túrán volt Horvátországban, az utaslista szerint 56 utassal, ebből két gyerek, két sofőr.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik