Tech

Megtorpant a Nintendo Switch diadalmenete

Guillaume Payen / SOPA Images / LightRocket / Getty Images
Guillaume Payen / SOPA Images / LightRocket / Getty Images

Öt évvel a megjelenését követően megtörni látszik a hibrid (hordozható és asztali egyszerre) Nintendo Switch konzol diadalmenete, hiszen a japán vállalat második negyedéves üzleti jelentése szerint az említett időszakban mindössze 4,45 millió példányt értékesítettek a konzolból, ami 21,7 százalékos visszaesés a tavalyi év hasonló időszakához képest.

Ezzel együtt a szoftverértékesítés is 10,2 százalékkal kevesebb, mint 2020 második negyedévében, és a Nintendo a profit és az árbevétel tekintetében is megérezte a visszaesést: előbbi 9,9 százalékkal, 322,6 milliárd jenre, utóbbi pedig 17,3 százalékkal 119,8 milliárd jenre esett vissza.

A nem túl rózsás számokat persze egészen más megvilágításba helyezi, hogy a japán vállalat tavalyi második negyedéves eredményei nagyon erősre sikeredtek. A videójáték ipart (így a céget) egyrészt kedvezően érintette a pandémia, másrészt ekkor került a piacra a Nintendo Switch történetének egyik legnagyobb sikere, az Animals Crossing: New Horizons is, amiből a megjelenése óta 32 millió példánynál is többet értékesítettek. A Nintendo Switch konzolból napjainkig 89,04 millió kelt el, amivel a gép még nem ért a 110 millió felett járó PlayStation 4 nyomába, de a jóval szerényebb eredményekkel büszkélkedhető Xbox One gépeket már lekörözte.

A Nintendót ráadásul azért sem kell félteni, mert idén ősszel, egészen pontosan 2021. október 8-án jelenik meg a Switch konzol legújabb, 7 hüvelykes OLED kijelzővel szerelt verziója, ami jó eséllyel pozitívan fogja befolyásolni a negyedik negyedév eredményeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik