Gazdaság

A járványhelyzet rekordokat döntő nagy visszatérője a gumiklumpa

SCOTT OLSON / GETTY IMAGES N
SCOTT OLSON / GETTY IMAGES N

A BBC cikke szerint a járványhelyzet nagy divat-visszatérője az eredetileg orvosoknak tervezett Crocs papucs lett: csütörtökön a jellegzetes megjelenésű lábbeliket gyártó cég 640 millió dolláros rekordbevételről számolt be a június 30-ig tartó három hónap vonatkozásában. Ez csaknem a duplája az előző év azonos időszakának.

A diadalmenet pedig úgy tűnik, hogy tartós lehet: a cég növelte bevételi kilátásait az év hátralévő részére, mivel globálisan erős igény mutatkozik a lábbelik iránt. Andrew Rees vezérigazgató arra számít, hogy 2021-ben a bevételeik akár 65 százalékkal is növekedhetnek, szemben az áprilisban előre jelzett 50 százalékos várakozással.

Rees szerint töretlenül nagy az igény gumiklumpáikra, ezek ugyanis jó kiegészítői az otthoni munkavégzés, illetve a lezárások miatt megváltozott ruhatáraknak. A coloradói cég csütörtöki közlése szerint az otthonról dolgozó ügyfeleik hatására online értékesítésük 25,4 százalékkal ugrott meg, mára összes eladásuk több mint egyharmadát kitéve.

A BBC hozzáteszi: bár a korlátozások világszerte enyhülnek, a TikTok a #CrocsChallenge-ben résztvevő influenszerei és a hírességek még nem rejtették a szekrény mélyére a klumpáikat: Questlove, a The Roots frontembere például a 2021-es Oscar-díjátadóra is egy arany klumpában érkezett. Az eladások számával nő a hamisítványok száma is, ezért a Crocs panaszt nyújtott be az Egyesült Államok Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságához (ITC) azzal a céllal, hogy visszaszorítsa azokat a vállalatokat, amelyek szerintük másolatokat importálnak a tengerentúlról. A Footwear News szerint nemrég 21 cég ellen indítottak védjegybitorlási pert, köztük van a Walmart nevű amerikai kiskereskedelmi óriáscég is.

Elképzelhető, hogy a Crocs a világjárvány miatt nem tudja tartani a lépést a kereslettel. Andrew Rees csütörtökön azt mondta újságíróknak, hogy Vietnam legnagyobb gyártóüzemében ideiglenes bezárások léphetnek fel. A Nike-nál nagyon hasonló a helyzet, erről korábban itt írtunk:

Kapcsolódó
Leállt a legnagyobb Nike-cipőket gyártó vietnámi üzem
A gyár dolgozói között terjedésnek indult a koronavírus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik