Az utóbbi hetekben megint erősödni látszik a kormány külügyi kommunikációjának az a szólama, amely a nyugat-balkáni országok feltétel nélküli európai uniós csatlakozását szorgalmazza. Orbán Viktor pár hete megint Belgrádba látogatott, ahol Alekszandar Vucsics szerb elnökkel tartott közös sajtótájékoztatójukon arról beszéltek, hogy az Európai Unió nem lehet teljes a Nyugat-Balkán nélkül. A jelenleg érvényes uniós álláspontot ebben a kérdésben a 2020 februárjában elfogadott új bővítési stratégia rögzíti. E szerint a bővítési folyamat ugyan nem áll le, de lassabban, körültekintőbben és szigorúbb feltételekkel folytatódik, mint korábban.
Cikkünkben Juhász József történész, az ELTE Bölcsészettudományi karának egyetemi tanára és Orosz Anna, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutató programvezetője segítségével arra keressük a választ, miért olyan fontos a magyar kormánynak a nyugat-balkáni bővítés, és hogy milyen tényleges kilátásai vannak ezeknek az államoknak.
Kényes egyensúly
A nyugat-balkáni országoknak még 2003-ban, a szaloniki EU-csúcson ajánlották fel a csatlakozás lehetőségét, ha a kritériumoknak megfelelnek. Akkor lényegében el is indult a térség uniós integrációja, így lett tagország 2004-től Szlovénia és 2013-tól Horvátország.
A régió billenékeny egyensúlya harminc évvel ezelőtt, Jugoszlávia felbomlása és az azt követő háborús események során borult fel. A térség országai a demokratikus átrendeződés különböző fokán állnak, és ma is sokféle vita van közöttük, ezek gyakran kulturális természetűek, de határviták is előfordulnak, részben a térség etnikai diverzitása miatt, részben földrajzi és gazdasági okokból. Mindezek miatt az Európai Unió a bővítés feltételeit szigorúbbá tette a nyugat-balkáni országok számára.
Nekik nemcsak a koppenhágai kritériumokat kell teljesíteniük, de a regionális együttműködésnek is nagyobb jelentősége van. Az EU több alkalommal megtapasztalta ugyanis, hogy a csatlakozás után még kevésbé motiváltak a felek, hogy rendezzék a vitáikat. Az országokkal szemben támasztott követelmény az is, hogy együtt kellett működniük a Hágai törvényszékkel, ahol a délszláv háborús bűnösökkel szembeni eljárásokat lefolytatták; a következetesség ezekben az ügyekben pedig szintén csatlakozási feltétel a számukra.
Az Európai Uniót is egyre komolyabb kritikák érik amiatt, hogy gyengíti a tagsági perspektíva hitelességét
– mondja Orosz Anna. 2018-ban Görögország és Észak-Macedónia épp meg tudott állapodni a névmódosításról, és végre lezártak egy majdnem harminc évig tartó vitát. Ez az egyik fő akadálya volt Észak-Macedónia uniós integrációs törekvésének. Orosz Anna azt mondja, miután megszületett a megállapodás, az EU – döntően Franciaország és Hollandia ellenállása miatt – 2018-ban és 2019-ben is elszalasztotta a lehetőséget arra, hogy pozitív politikai üzenetet küldjön a térségnek azáltal, hogy hivatalosan is megkezdi a tárgyalásokat Észak-Macedóniával és Albániával. Ezzel nemcsak a politikai kockázatot vállaló észak-macedóniai döntéshozókat hozta nehéz helyzetbe, de a térség többi döntéshozóját is eltántoríthatja attól, hogy mihamarabb rendezzék a nyitott politikai kérdéseket (lásd Koszovó státusza, vagy Bosznia-Hercegovina belső reformja).
A csatlakozási tárgyalások megkezdéséről Albánia és Észak-Macedónia esetében végül 2020 márciusában, az új bővítéspolitikai módszertan elfogadását követően születhetett döntés a Tanácsban. A következő lépés az lett volna, hogy elfogadják a két ország csatlakozási tárgyalásaira vonatkozó keretmegállapodásokat, és megkezdődnek a kormányközi egyeztetések. Ezen a ponton azonban egy másik EU-s tagállam, Bulgária kezdett el vétózni. Míg Görögország és Észak-Macedónia között a névhasználat volt a vita tárgya, addig Bulgária a külön macedón identitást, nyelvet és kultúrát nem ismeri el, és tiltakozik a macedón nyelv hivatalos nyelvként való elismerése ellen, mivel azt azonosnak tekinti a bolgár nyelvvel.
Az illiberális szál
Az Európai Unió célja a bővítéssel az volt, hogy közelítse magához a régiót, és az integráció révén megteremtse a térség stabilitását. A nyugat-balkáni régió jelenleg is egy komplex gazdasági, társadalmi és politikai átalakulási folyamaton megy keresztül, amit az uniós integrációs folyamat csak tetéz.
Juhász József azt is megjegyzi, hogy a nyugat-balkáni államok külkereskedelme nagyjából kétharmad részt már most is az Európai Unió felé irányul, és az állampolgáraik munkavállalással kapcsolatos EU-s jogosultságai is nagyjából rendezve van, a lakosságot közvetlenül érintő gazdasági indokai tehát nincsenek az integrációs folyamat sürgetésének. Orosz Anna ugyanakkor hozzáteszi, bár a gazdasági integráció valóban eléggé előrehaladott állapotban van, a térség uniós tagállamai, Bulgária és Horvátország mégis sokkal több fejlesztési forráshoz férnek hozzá, mint az unión kívüliek. A helyi elitek egy része emellett Juhász József szerint a térség tartós stabilitásának megteremtésével kapcsolatban az EU felé támaszt elvárásokat.
Ha megnézzük ezeknek az országoknak a politikai vezetését, jó részük ugyanazon az illiberális nyomvonalon halad, amelyen Lengyelország vagy Magyarország
– mondja Juhász József. Alekszandar Vucsics 2014-től miniszterelnökként, 2017-ől államfőként irányítja Szerbiát. Uralma alatt pártja ellenőrzése alá vonta az igazságszolgáltatást, az ügyészséget, a rendőrséget, a médiát, és általában minden olyan intézményt, amelyeknek függetlennek kellene lenniük. A hatalommal szemben kritikus művészeket, akadémikusokat, újságírókat és civileket megpróbálják elhallgattatni, jelentősen csökkentették a parlament befolyását. Előfordult olyan is, hogy ellenzéki politikusokat zártak ki az ülésekről vagy csak egyszerűen megvonták tőlük a szót.
A nyugat-balkáni autoriter rendszerek további ismert reprezentánsa a bukott észak-macedón miniszterelnök, Nikola Gruevszki. Ő 2018-ban szökött Magyarországra tisztázatlan körülmények között az észak-macedón igazságszolgáltatás elől.
Magyarországnak nemcsak jó politikai kapcsolatai vannak a Nyugat-Balkánon, de gazdasági befolyása is jelentős. Juhász József szerint abban, hogy Magyarország preferálja a nyugat-balkáni bővítést, nincs semmi kivetnivaló, ahogy abban sem, hogy kereskedelmi, gazdasági kapcsolatok kiépítésére törekszik. A magyar gazdaságnak itt ugyanis helyzetéből adódóan versenyelőnye van. A kapcsolatépítés támogatandó jellege mellett azonban – mondja Juhász –
feltűnő, hogy kifejezetten a mostani kormányzat és gazdasági elit klientúráját is építik a Nyugat-Balkánon.
Ennek jelei jól tetten érhetőek abban is, hogy a NER körei illiberális médiaportfoliókat támogatnak a térségben. Juhász azt mondja, ezt látják Nyugat-Európában is, az a tudat pedig, hogy Orbán lekötelezettjei közül bővítés esetén hirtelen akár többen is megjelenhetnének az Európai Tanácsban, nem feltétlenül tesz jót a francia, holland, német bővítési kedvnek. Másfelől, ahogy Orosz Anna hozzáteszi, a közeledő választások Németországban és Franciaországban szintén bizonytalan helyzetet idéznek elő a bővítési szándékokkal kapcsolatban. A szakértő szerint a nyugati közvélemény meglehetősen elutasító a bővítéssel szemben, így a nyugat-balkáni tagfelvétel nem tartozik a szóba jöhető kampánytémák közé, és emiatt érthető módon háttérbe szorulnak ezek az ügyek.
Egy rejtélyes szereplő átrendezte volna a Nyugat-Balkán térképét
2021. április 12-én különös dokumentum jelent meg a politicki.ba boszniai internetes portálon. A világsajtóban a „Jansa paper” vagy „Balkan non-paper” néven ismertté vált dokumentum felvázol egy tervet a nyugat-balkáni térség rendezésére: gyakorlatilag javaslatot tett a régió térképének újrarajzolására. Egy ideig a dokumentum létezését is vitatták, Edi Rama albán miniszterelnök azonban azon kevesek közé tartozik, aki azt állította, hogy megmutatták neki. A dokumentumot többen a hatalomba tavaly márciusban visszatért szlovén kormányfőnek, az egyre gyakrabban Orbán Viktorhoz és Jarosław Kaczyńskihoz hasonlított Janez Jansának tulajdonították, de a lehetséges értelmi szerzők között találgatás szintjén felmerül Alekszandar Vucsics és Orbán neve is. A papír valódi eredete azonban ismeretlen. A dokumentumban megfogalmazott terveket Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Horvátország, Montenegró, Szlovénia és Észak-Macedónia, de Oroszország és az Európai Unió politikusai is élesen bírálták. A terv a 24.hu által megkérdezett szakértők szerint számos okból nehezen volna megvalósítható, rávilágít ugyanakkor a nyugat-balkáni régióban ma fennálló egyensúly törékenységére.
Kínai és orosz nagyhatalmi törekvések?
Ahogy a kelet-európai régióban általánosan, a Nyugat-Balkánon is egyértelműek a kínai és orosz befolyásszerzési kísérletek. Montenegróban, ahol egy évvel ezelőtt jelentős politikai átrendeződés ment végre, súlyos következményekkel nézhetnek szembe az előző, korruptnak tartott vezetés kínai hitelfelvételei miatt. Montenegró az elmúlt nyolc évben két nagy autópálya-építési megállapodást írt alá Kínával, csaknem 1,84 milliárd euró értékben. A beruházások 85 százalékát a kínai Exim Bank finanszírozza kétszázalékos éves kamatlábbal, ötéves türelmi idővel és 20 éves törlesztési ütemezéssel. Az építkezést az a Milo Djukanovics szorgalmazta, aki jó harminc éve meghatározó szereplője a közéletnek Montenegróban – jelenleg épp az ország államfője. A hitelszerződés következtében az ország tulajdonképpen az államcsőd szélére sodródott.
A Financial Times az autópályaügyet úgy írta le, hogy az egy nagyobb geopolitikai harc része az EU perifériájára gyakorolt befolyásért. Montenegró segítséget kért az EU-tól a kínai hitel kifizetéséhez, ám Orosz Anna azt mondja, valószínűleg az EU is számol azzal, hogy nem lenne jó üzenete, ha feltétel nélkül kisegítenék Montenegrót. Ez ugyanis akár precedenst is teremthet olyan országok számára, amelyek hasonló útra kívánnak lépni.
A térségben közismert Szerbia oroszbarátsága és Kínához való kötődése is. Ez a koronavírus-válság kapcsán még komolyabban előtérbe került. Az EU-t jogos kritikák érhették azzal kapcsolatban, hogy a nyugat-balkáni térségbe nagyon lassan érkezett a segítség, Szerbiában pedig úgy gondolták, nem fognak az EU-ra várni. Belgrád áprilisban csatlakozott az orosz Szputnyik V vakcina gyártásához, összesen 20 millió adagra szerződtek le. Miközben pedig Kína harmincezer adag Sinopharm-vakcinával támogatta Montenegrót, Szerbiának több millió adagot eladott belőle.
A szerb közgondolkodásban másfelől működik egy, az EU-val szemben kritikusabb irányvonal.
Kínával és Oroszországgal szemben itt viszont van egy lényesen pozitívabb attitűd.
Oroszországnak, mint a szakértők állítják, ezzel együtt nincs sem olyan gazdasági potenciálja, sem olyan, az EU-éhoz hasonló modellértéke, aminek segítségével a nyugat-balkáni országok tartósan az orosz befolyási zónába vonhatók volnának. Kína gazdasági ereje lehetővé tenné a befolyása erősödését, mindeddig azonban komolyabb jele nem mutatkozott annak, hogy a távol-keleti ország követeléseket fogalmazna meg a térség országaival szemben.
