Belföld

Tavaly tragédiával végződött az ünnep

A tavalyi tragédiából okulva idén rendkívüli biztonsági intézkedések mellett rendezik meg a hagyományos augusztus 20-i tűzijátékot. Egy éve öten haltak meg a hatalmas erejű viharban. Személyi felelősségrevonás azóta sem történt.

Idén több mint ezer rendőr, tűzoltó, katasztrófavédelmi szakember, mentőorvos, ápoló és biztonsági őr vesz részt az augusztus 20-ai ünnepségsorozat rendezvényeinek biztosításában, ezenfelül menekülési térképeket is osztogatnak, okulva a tavalyi tragédiából.

2006. augusztus 20-án a hagyományos tűzijáték megkezdését követően hatalmas, 120 km/órás, orkán erejű vihar söpört végig Budapest belvárosán, pánikot okozva a rendezvényre kilátogató mintegy másfél milliós tömegben. Két embert, köztük egy 12 éves gyermeket egy kidőlő fa ölt meg. Egy román állampolgárságú magyar nő és férje a Dunába fulladt. A szívinfarktus következtében elhunyt forrói illetőségű nő a vihar ötödik halálos áldozata.

A kidőlő fák, leszakadó faágak, a megbontott tetőkről lehulló cserepek, valamint a menekülő tömegen eluralkodó pánik miatt több száz ember, köztük sok gyermek sérült meg. Jelentős anyagi kár is keletkezett.

Ellentétes vizsgálatok

Az Országos Meteorológiai Szolgálat a tűzijáték megkezdése előtt jelezte ugyan, hogy viszonylag jelentős erejű vihar tart a főváros felé, ám a katasztrófavédelem szerint nem kaptak pontos adatokat arra vonatkozóan, milyen erősségű zivatarra, mikor és hol számíthatnak.

Sokan bírálták a rendőrség munkáját is, ugyanis az egyenruhások az eső eleredtével nem parancsolták ki a Dunán úszó hajókat a partra. A rendőrök ezt követően azonban mindent megtettek a tömegpánik elkerülésére és az elvonulási útvonalak biztosítására. A tűzijátékot lebonyolító céggel kötött szerződésben egyébként nem szerepelt menekítési terv, így sem a rendőröknek, sem a katasztrófavédelemnek nem állt rendelkezésére pontos instrukció arra vonatkozóan, mi is a teendőjük.

A helyzetet nehezítette, hogy a vihar ellenére sem állították le a tűzijátékot, jelentősen akadályozva a kommunikációt, ráadásul a közvilágítást sem kapcsolták vissza.



Tavaly tragédiával végződött az ünnep 1

Tekintse meg képgalériánkat a vihar tavalyi pusztításáról!



Máig nincs felelős

A személyi felelősök keresésekor a politikusok egymásra mutogattak. Demszky Gábor hangsúlyozta: a tűzijáték nem a főváros hatáskörébe tartozott. A tragédia felelőseinek kivizsgálására paradox módon a rendező Nexus Kft.-vel szerződő Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztert, Szilvásy Györgyöt kérte fel a kormányfő, aki szerint a rendezők a törvénynek megfelelően jártak el.

Az OMSZ és a katasztrófavédelem vezetői ellen viszont eljárást indított, amelynek egyébként végül nem lett következménye azon túl, hogy a meteorológusok vezetőjét figyelmeztetésben részesítették.

A november 30-án nyilvánosságra hozott, Lenkovics Barnabás által vezetett ombudsmani vizsgálat gyökeresen más eredményre jutott: a Miniszterelnöki Hivatalt nevezte meg egyedüli felelősnek, míg az OMSZ-t és a katasztrófavédelmet dicséretben részesítette. Felelősségre vonás azonban azóta sem történt.

32 károsult egyébként pert indított a rendezvényt szervező Nexus Kft. és alvállalkozója, továbbá a katasztrófavédelem, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) és a BRFK ellen. Döntés az év végén várható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik