Tech

A NASA igazgatója szerint nem vagyunk egyedül az univerzumban

Bill Nelson, a NASA igazgatója a CNN-nek adott interjúban azt mondta, elolvasta a Pentagon nemrég megjelent ufójelentését. Az egykori szenátor és asztronauta a titkosított változathoz is hozzáfért, és úgy véli, a beszámoló igazolja, amiben eddig is biztosak lehettünk: nem tudni, hogy pontosan miket is láttak a Haditengerészet pilótái. Az azonosítatlan légi jelenségeket (UAP-k) több mint 140 esetben figyelték meg, illetve dokumentálták.

Nelson arra kérte a NASA szakembereit, hogy járjanak utána, van-e magyarázat az észlelésekre. Mint mondta, jelenleg a tudósok beszámolóját várja.

JIM WATSON / AFP

Nelson korábban beszélt olyan pilótákkal, akik láttak UAP-t. A NASA vezetője szerint igen jelentős dologgal állnak szemben, igaz, nem feltétlenül földön kívüli eredetű tárgyakat találtak. Amennyiben olyan technológiáról van szó, amelyet az Egyesült Államok ellenfelei használnak, úgy joggal aggódhat Amerika, Nelson ugyanakkor nem tartja valószínűnek, hogy az Egyesült Államok riválisai képesek hasonló repülő objektumokat készíteni.

A NASA egyébként a SETI (földön kívüli intelligencia keresése) keretében maga is kutatja a lehetséges idegen civilizációk jeleit, egyelőre azonban nem bukkantak a nyomukra.

Nelson kiemelte, nem gondolja, hogy egyedül vagyunk az univerzumban.

Az embereket nagyon foglalkoztatja a kérdés, hogy létezhetnek-e más intelligens fajok a világegyetemben, a NASA pedig ezt is igyekszik kideríteni. A tervek szerint idén novemberben induló James Webb űrtávcső hozzájárulhat a válasz megtalálásához.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik