Az Antarktisz a Föld egyetlen olyan kontinense, amelyen a történelem folyamán egyszer sem telepedtek le emberi populációk – persze ez nem is csoda, tekintve, hogy egyrészt csak a XIX. század elején fedezték fel, másrészt területének 98 százalékát örök jég borítja. A földrész így annak ellenére sem került egyetlen állam fennhatósága alá sem, hogy másutt a világon szinte minden négyzetkilométert felosztottak egymás között az egyes országok.
Tilos a fegyver
Az Antarktisz iránti érdeklődés a XX. század eleji hősies expedíciók után a múlt század 1930-as éveinek végén éledt fel újra, s az 1950-es években több ország is állandó bázist épített ki a kontinensen. Ezzel párhuzamosan – és a hidegháborús hangulatban – egyes államok területi igényeket is megfogalmaztak, ezért szükségessé vált a földrész státuszának szabályozása. Az utolsó lökést az 1957 nyarától 1958 végéig meghirdetett Nemzetközi Geofizikai Év adta, amelynek keretében 12 ország is kutatóexpedíciókat küldött az Antarktiszra, a tudományos érdeklődés mellett mintegy igényeket is bejelentve a kontinenssel kapcsolatban.
Ehhez képest talán meglepő, hogy 1959. december 1-jén a Geofizikai Évben a földrészen aktív államok Washingtonban aláírták az Antarktisz-egyezményt, amely leszögezte, hogy a kontinensen, pontosabban
Az aláírók az egyezmény időtartamára lemondtak minden területi igényükről, és megállapodtak abban is, hogy semmilyen más ilyen igénnyel sem foglalkoznak. A szokatlanul rövid, mindössze 14 cikkelyből álló szerződés rendelkezett még a tudományos kutatás és együttműködés szabadságáról, illetve arról, hogy minden államnak a teljes területhez korlátlan hozzáférése van, beleértve a mások által telepített berendezések, kutatóállomások megvizsgálását. A többi cikkely az illetékes bíróságokról és a betartás módozatairól szólt.
Az idill nem tart örökké
A 12 eredeti aláíróhoz (Amerikai Egyesült Államok, Argentína, Ausztrália, Belgium, Chile, a Dél-afrikai Köztársaság, az Egyesült Királyság, Franciaország, Japán, Norvégia, a Szovjetunió és Új-Zéland) az idők során újabbak csatlakoztak, máig 58 ország – köztük Magyarország – írta alá a dokumentumot, igaz ebből csak 28 számít „tanácskozó”, azaz szavazati joggal bíró tagnak a néhány részkérdésben újabb cikkelyekkel kiegészített szerződést illetően.
Az Antarktisz-egyezmény 60 éve, 1961. június 23-án lépett hatályba, és minden idők egyik legjobban sikerült nemzetközi szerződésének tartják, amely valóban hatékonyan akadályozta meg, hogy konfliktusok törjenek ki a kontinens miatt, vagy azt, hogy a szuperhatalmak katonai célra használják fel a területet, és az Antarktisz egyedülálló élővilágát is többé-kevésbé érintetlen állapotban őrizte meg.
A kérdés az, meddig állhat fenn ez az idilli állapot. A szerződés 2048-ig tiltotta meg a kontinensen bármilyen ásványkincs kitermelését – Oroszország már bejelentette, hogy később nem kívánja magát tartani ehhez a rendelkezéshez. Egészen új megvilágításba helyezheti a kérdést a globális felmelegedés is, amelynek hatására a jégtakaró az Antarktisz jelentős részéről visszahúzódhat a következő évtizedek során, így mind az ipari tevékenységre, mind az emberi betelepülésre is alkalmasabbá válhat a földrész, új lendületet adva ezzel a területi igényeiket eddig félretevő államok ambícióinak.
