Belföld

Tagadja bűnösségét a szolnoki kisbusztragédiát okozó román kamionos, bűnügyi felügyeletbe tették

Donka Ferenc / MTI
Donka Ferenc / MTI

Bűnügyi felügyeletbe helyezte a Szolnoki Járásbíróság azt a fiatal román férfit, aki három ember halálát okozta, amikor pénteken belerohant egy magyar munkásokat szállító kisbuszba a 4-es főúton, Szolnok külterületén.

Nagy Lajos, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy a halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásával meggyanúsított férfi tagadó vallomást tett a kihallgatása során.

A  Szolnoki Járási Ügyészség letartóztatást indítványozott a nemzetközi áruszállítással foglalkozó férfival szemben szökés, elrejtőzés veszélye miatt, hogy ne tudja kivonni magát a büntetőjogi felelősségre vonás alól, az ügyben eljáró nyomozási bíró azonban csak bűnügyi felügyeletbe rakta a férfit.

Donka Ferenc / MTI

A 25 éves sofőr Budapest felől haladt Debrecen felé a járműszerelvénnyel, vele utazott a felesége is. A férfi a 100-as vasútvonal felett átívelő vasúti felüljáróról lehaladva, az útviszonyokhoz képest eltúlzott 90 kilométeres sebessége miatt, külső forgalmi ok nélkül, áttért a szemközti forgalmi sávba.

Kapcsolódó
Hárman meghaltak, tizenhárman megsérültek Szolnoknál
A kamion vezetője elvesztette az uralmát a jármű felett és a kisbusznak ütközött, ami felborult. Nyolc mentő, és két mentőhelikopter érkezett a helyszínre.

Ekkor fékezett ugyan, de már nem tudta elkerülni a szemből, féktávolságon belül érkező, szabályosan haladó kisbuszt, amelyben 14 férfi utazott. A román férfi által vezetett járműszerelvény bal első részével a kisbusz bal első sarokrészének csapódott. Az ütközés erejétől a kisbusz jobbra billenve, a függőleges tengelye körül csúszva, pördülve, tetejével az útmenti szalagkorlátnak csapódott, majd 540 fokos fordulatot téve, a jobb oldalára borulva állt meg az úton.

Donka Ferenc / MTI

A pörgés során a kisbusz utasai közül ketten is kizuhantak a járműből. A kamion pedig az ütközés után, még mindig balra tartva, szintén a függőleges tengelye körül megpördülve, átszakította a menetiránya szerinti oldalon húzódó szalagkorlátot, s 540 fokos fordulatot téve, a bal oldalára dőlve, az útárokba csúszva tért nyugalmi helyzetbe.

A baleset következtében a kisbuszt vezető férfi és a járműből kizuhant két utasa a helyszínen meghalt A kisbusz további hat utasa nyolc napon túl gyógyuló, súlyos, míg öt utas könnyű sérüléseket szenvedett.

A kamionos utasának nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülései keletkeztek. Az ügyben eljáró nyomozási bíró az ügyészi indítványtól eltérően bűnügyi felügyeletbe helyezte a sofőrt. A végzés nem végleges, mert az ügyészség a letartóztatás elrendeléséért fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik