Nagyvilág koronavírus

Romániában ki sem kell szállni az autóból, hogy beoltsanak

Robert Ghement / EPA / MTI
Robert Ghement / EPA / MTI

Romániában az oltási kedv növelése érdekében a kampányt irányító bizottság (CNCV) április végétől bevetette az úgynevezett drive-through rendszert, valamint a több napon át tartó, 24 órás oltási maratonokat a Pfizer-vakcinával.

Elsőnek Déván próbálták ki a drive-through oltás előnyeit, amelynek során az érintettek úgy kapják meg a vakcinát, hogy ki sem kell szállniuk az autóból. A dévai pláza parkolójában kialakított oltóközpont április 24-én nyílt, és már reggel hatkor hosszú kocsisor kígyózott előtte. A rendszer egyszerű: nincs előzetes regisztráció, előre kinyomtatható a tisztiorvosi szolgálat honlapjáról az űrlap, vagy kitölthető a helyszínen. Egy vöröskeresztes önkéntes megméri a bent ülők testhőmérsékletét, majd egy smileyt rajzol a szélvédőre, jelezve, hogy minden rendben. Ezzel máris beállhatnak az autóval az egyik sorba. Az oltási ponthoz érve az utasok feltúrják ingujjukat, kiteszik a karjukat, megkapják a vakcinát, a szélvédőre pedig ráírják az időpontot. Félrehúz a gépkocsi, mert itt is kötelező a 15 perces várakozás a lehetséges mellékhatások miatt. Végül megkapják az oltási igazolást, három hét múlva pedig jelentkezhetnek az ismétlésre.

A kísérlet a vártnál nagyobb sikert aratott, két nappal később Kolozsváron a Horia Demian Sportcsarnok parkolójában nyitottak újabb központot, ahol szintén rendszeresek a kígyózó sorok. Itt csak az első két nap 1038 embert oltottak be. Aradon egy bevásárlóközpont parkolójában szúrnak, Bukarestben pedig egy hatalmas téren várják az autósokat.

Bármely megyéből érkezőt szívesen fogadnak, de a külföldi állampolgárokat sem küldik el, az oltáshoz elegendő a személyi igazolvány.

Hasonlóan népszerűek a több napon át tartó, 24 órás oltási maratonok, ezeket rendre nagyvárosokban szervezik. Bukarestben például a Romexpo vásárcsarnokban, máshol sporttermekben, polgármesteri hivatalok előcsarnokaiban és így tovább.

Mivel a CNCV vezetője katonaorvos, nem véletlen, hogy május 4-től a védelmi minisztérium is beszállt a kampányba és a bukaresti, brassói, kolozsvári, constanţai, temesvári, iaşi, craiovai katonai kórházakban rajtoltak a 24 órás oltási maratonok. A hadügy húsz mobil oltási csapatot is küld szerte az országban a nehezen megközelíthető falvakba.

A háziorvosok bevonása is elkezdődött, de nem parancsszóra, ezért aztán döcög a ráhangolásuk. Állítólag eddig több mint háromezer háziorvos jelezte szándékát, ám az oltásonként fizetendő 40 lejt (körülbelül háromezer forintot) keveslik, és még folyik az alkudozás. A háziorvosok kizárólag az egydózisú Johnson & Johnson-vakcinát adnak be.

Szerdáig Romániában 3,44 millió ember oltottak be, az ország kizárólag az EU által elfogadott oltóanyagot használja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik