Üzleti tippek

Uniós támogatások: jó hír a Pest megyei cégeknek

Getty Images
Getty Images
A regionális támogatás célja az egyes régiók gazdasági leszakadásának megakadályozása, felzárkóztatásuk elősegítése. A jogosultság mértékét az Európai Bizottság által jóváhagyott támogatási térkép tartalmazza, amelyet nemrég módosítottak.

Ez alapján 2022. januártól nem lesznek többé hátrányban a Pest megyei cégek, sőt ők lesznek a legnagyobb nyertesei a pályázati rendszernek – összegezte a Via Credit.

A Bizottság a 2022–2027 közötti támogatási térképeket meghatározó és a 2022-től alkalmazandó regionális állami támogatási iránymutatását is módosította, hogy mely régiók juthatnak beruházási forráshoz. Papadimitropulosz Alex, a cég ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy ez egy rendkívül fontos változás, aminek az előszele már a 2021-ben megjelenő pályázatoknál is észlelhető.

A Ginop Pluszban már van esély

Míg az egyik legfontosabb program, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Program (GINOP) pályázataiból teljesen kizárták a Pest megyei vállalkozásokat, addig a folytatásának tekinthető, 2021-2027-es ciklusban elérhető Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP PLUSZ) már eltörölték ezt a korlátot. Igaz, 2021-ben továbbra sincs lehetőség, vagy csak bizonyos Pest megyei településeken lehetséges a regionális támogatás igénylése.

2022. január 1-től viszont bátran pályázhat bármely Pest megyében működő vállalkozás, és a projekt teljes elszámolható beruházási költségeinek akár 70 százalékát is állhatja az Európai Unió.

A szakértő szerint komoly dilemma elé állíthatja a pályázókat, hogy a hamarosan megjelenő kiírásokon induljanak, vagy várják meg inkább a kedvezőbb feltételekkel induló jövő év januárját.

Keleten a támogatási intenzitás nem változik

Marad minden az eddigi gyakorlat szerint a keleti országrészben, jelentős felzárkóztatásra van továbbra is szükség az Európai Bizottság felmérése alapján.

Kapcsolódó
Cégalapítási lázat hozott a járvány
Alig akadt olyan ipari ágazat, ahol ne bővült volna a vállalkozások száma.

A Közép-Dunántúl régióban eddig az alaptámogatás 35 százalék volt, ami 30 százalékra csökken. Ennek nem fognak örülni a Székesfehérváron, Veszprémben vagy Esztergomban működő eddig is aktívan pályázó cégek.

Amennyivel romlik a Közép-Dunántúl, annyival javul a Nyugat-Dunántúl (Győr-Szombathely-Zalaegerszeg tengely) támogatási százaléka. Budapestet követően a nyugati régiótól voltak leginkább megvonva a támogatások az előző ciklusban.

Várjunk a pályázatcunamira?

A nagy nyertes egyértelműen Pest megye, aminek természetesen a támogatási térkép szerint Budapest nem része. Több település, amelyek eddig ki voltak zárva a támogatási rendszerből, hamarosan jelentős forrásokra lesznek jogosultak.

Ez nem kis dilemma elé állítja a vállalatvezetőket, hogy a nagyobb beruházásaikat hogyan időzítsék. Ma nulla támogatás mellett vagy jövőre akár 70% támogatásért cserébe – vetette fel a Via Credit ügyvezető igazgatója.

A szakértő hozzátette: nem arról van szó, hogy most a cégek pályázzanak-e, ha van rá bármilyen lehetőség – a válasz egyértelműen igen. Ugyanakkor ahol most nem érhetők el olyan mértékben a támogatások, mint ahogyan 2022-ben, ott érdemes megfontolni, hogy várjanak-e a jövő év eleji pályázatcunamira.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik