Üzleti tippek

3 ezer milliárdra emelték a növekedési hitelprogram keretösszegét

Getty Images
Getty Images
Tavaly áprilisi elindítása óta több mint 31 ezer kkv jutott kedvező kamatozású forráshoz a Növekedési Hitelprogram Hajrá konstrukció keretében. A 2.044 milliárd forint összegben létrejött ügyletek több mint felét a működést segítő forgóeszközhitelek tették ki, míg harmaduk új beruházások megvalósulását szolgálta.

Az elhúzódó járványhelyzet kedvezőtlen gazdasági hatásaira és a vállalkozások részéről tapasztalt jelentős igényre tekintettel a Monetáris Tanács az NHP Hajrá keretösszegének 500 milliárddal forinttal, 3 000 milliárd forintra történő megemeléséről döntött. Az idén 8 éves Növekedési Hitelprogram 2013 óta mintegy 70 ezer vállalkozás forráshoz jutását biztosította.

A Magyar Nemzeti Bank 2020 áprilisában indította el az NHP Hajrát. A jegybank közleménye szerint ez az egyik legfontosabb eszköz a járvány gazdasági hatásainak tompítására, mivel minden eddiginél kedvezőbb feltételekkel, széles körű felhasználási lehetőséggel biztosít forrást a kkv-szektornak.

Kapcsolódó
Ketyeg az óra a családi vállalkozásoknál
A cégvezetők háromnegyede bízik abban, hogy gyermekük fogja átvenni a vállalkozás irányítását.

A konstrukció iránt az indulás óta jelentős érdeklődés mutatkozik: 2021. március végéig 2.044 milliárd forintnyi megkötött hitel- és lízingszerződést jelentettek a bankok az MNB felé, több mint 31 ezer hazai mikro-, kis- és középvállalkozáshoz kapcsolódóan.

Az NHP Hajrá konstrukció keretében eddig megkötött szerződések volumenének 31 százaléka új beruházási hitel vagy lízing, 57 százaléka forgóeszközhitel, 12 százaléka pedig korábbi beruházási hitel kiváltásához kapcsolódó ügylet volt.

A hitelek mintegy háromnegyedét a kereskedelem, a feldolgozóipar, az ingatlanügyletek, a mezőgazdaság és az építőipar ágazatokban tevékenykedő kkv-k vették fel.

Annak ellenére, hogy az egy cég által felvehető hitelösszeget jelentősen megemelte a jegybank, az NHP korábbi szakaszaihoz hasonlóan továbbra is jelentős a kisebb szereplők részaránya. A kihelyezett források több mint negyede mikrovállalkozásokhoz, harmada kisvállalkozásokhoz került.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik