Tech

Nem segít sokat az alvásban, ha éjszakai módba állítjuk a mobilt

Getty Images
Getty Images

A Manchester Egyetem 2019 végén tett közzé egy tanulmányt, ami szerint meglehetősen túlértékeltek az okostelefonok kékfény-szűrői. Az éjszakai módként is ismert filter eredeti célja, hogy a felhasználók cirkadián ritmusát ne zavarja meg a lefekvés előtti, mobilon történő olvasgatás, ezért a kijelző a mód aktiválásakor egy melegebb, sárgásabb árnyalatra vált. Az eddigi feltételezések szerint ugyanis a kékfény túlságosan nappali fénynek tűnhet az agy számára, ezért akadályozhatja az elalváshoz fontos melatonin nevű hormon termelését, így nehezíti az elalvást, illetve rontja annak minőségét – ám egyre több szakember mutat fel ennek ellentmondó eredményeket.

Most újabb tanulmány látott napvilágot a témával kapcsolatban, ami szintén a kékfény-szűrő haszontalanságát kérdőjelezi meg. A Brigham Young University és a Cincinnati Children’s Hospital Medical Center által közösen készített, a Sleep Health szaklapban megjelent kutatás szerint az éjszakai módnak vajmi kevés hatásssal bír az alvás minőségére.

A kutatók 167 alany éjszakai aktivitását vizsgálták meg a csuklójukra helyezett gyorsulásmérővel, két csoportra különítve őket az átlagosan hét órát, és a hat óránál is kevesebbet alvókra. A résztvevőknek utána véletlenszerűen az alábbi módon kellett viselkedniük az ágyban elalvás előtt: telefonozni éjszakai móddal, telefonozni éjszakai mód nélkül, illetve teljesen mellőzni a mobilozást.

Az átlagosan hét órát alvóknál csak alig észrevehető javulást hozott a mobilozás elhagyása azokhoz képest, akik normális, vagy éjszakai módban használták a telefonjukat. A hatórát alvók körében (akik egyébként is kevesebbet alszanak), semmilyen szinten nem befolyásolta az alvásuk minőségét, hogyan mobiloznak az ágyban.

Chad Jansen professzor, a tanulmány egyik készítője szerint a kék fénynek tehát elhanyagolható a jelentősége, sokkal inkább a csevegőappokban folytatott beszélgetések által kiváltott izgatottság, és a fogyasztott tartalmak tarthatják élénken az agyunkat, ami miatt nehezebb lehet elaludni.

Kapcsolódó
Úgy tűnik, eddig mindenki rosszul használt egy beállítást
A kékfény-szűrőt inkább nappal kéne használni a manchesteri kutatók szerint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik