Belföld

Egy blokk buktatta le a siófoki nyaralóba beköltöző betörőt

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Másfél év felfüggesztett börtönre ítélte a Siófoki Járásbíróság azt a gyorsított eljárásban bíróság elé állított férfit, aki két siófoki nyaralóba is betört, majd az egyikbe be is költözött.

A Somogy Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a korábban már többször is büntetett 47 éves férfi márciusban befeszítette az egyik siófoki üdülő ajtaját, majd néhány napig az ingatlanban lakott, miközben az ott található gázpalackok felhasználásával fűtött. Amikor a kifogyott a gázból, akkor betört a szomszédos nyaralóba is, ahonnan gázpalackot, valamint egy olajradiátort vitt át ideiglenes szállására.

A férfi később oly módon akart pénzhez jutni, hogy az egyik nyaralóból két kerékpárt is eltulajdonított, majd az egyiket eladta. Miután a tulajdonosok észlelték a betöréseket, a siófoki nyomozók rövid időn belül elfogták az elkövetőt, akit úgy tudtak beazonosítani, hogy ez elkövető egy vásárlásról kiállított blokkot is hátrahagyott, mely alapján a rendőrök felkeresték üzletet, és a biztonsági kamera felvételek megtekintése alapján kiszűrték, hogy a blokkon szereplő időpontban ki vásárolt ott, amivel egyúttal kiderült az is, hogy ki költözött be hívatlanul a nyaralóba.

Az őrizetbe vétel után az letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte. A bíróság másfél év börtönre ítélte a férfit, de büntetés végrehajtását három évi próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért jelentett be fellebbezést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik