Élet-Stílus

Több mint százszor cenzúráztak egy angol focimeccset Iránban, a női partjelző miatt

Adrian DENNIS / POOL / AFP
Adrian DENNIS / POOL / AFP
Amikor megjelent a közvetítésben, londoni utcaképeket vágtak be.

Érdekes lehetett végignézni a Manchester United és a Tottenham Hotpurs közötti mérkőzést Iránban, ahol az angol focimeccset közvetítő állami televízió több mint száz alkalommal londoni utcaképeket kezdett el mutatni az összecsapás helyett. Az indok: az egyik partjelző Sian Massey-Ellis volt.

Egy nő, rövidnadrágban, ami láttatni engedte a térdét, sőt, még a haja is látszott, mert nem volt rajta az iszlám köztársaságban kötelező fejkendő. Ez pedig nem megengedett Iránban.

Nem ez az első eset, hogy ilyen előfordult Iránban. 2019-ben a német labdarúgó-bajnokság egyik mérkőzésén is kénytelenek voltak hasonló módszerhez folyamodni, amikor Bibiana Steinhaus a Bundesliga első női játékvezetője volt látható egy Köln-Bayern München meccs alatt. Akkor a nézőkre kapcsoltak át.

Kapcsolódó
Az iráni tévében nem mutatták a Bundesliga bírót, mert nő
Meglehetősen furcsa, a FIFA-szabályokkal ellenkező gyakorlata van az iszlám állam televízió csatornájának.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik