Tudomány

Megfejtették a jóllakottságért felelős agyi mechanizmust

domoyega / Getty Images
domoyega / Getty Images

Megfejtették a jóllakottságért felelős agyi mechanizmust izraeli és brit kutatók – közölte az izraeli Weizmann Tudományos Intézet (WIS). Az MTI szerint az eredmények új információkkal szolgálnak az éhség szabályozásáról és segíthetnek az elhízás elleni gyógyszerek fejlesztésében – olvasható a Science című tudományos lap friss számában megjelent tanulmányban.

A WIS, a jeruzsálemi Héber Egyetem és a londoni Queen Mary Egyetem kutatói feltárták az agy éhségért felelős „főkapcsolójának”, az úgynevezett MC4 receptornak a működési mechanizmusát. Amikor az MC4 receptor aktiválódik, olyan parancsokat küld, melyek teltségérzetet okoznak. Ha viszont csökken az energiaszint, olyan hormon termelődik, mely

kikapcsolja a receptort és az éhségre figyelmeztető jelzést küld.

A szakértői csoport nagy mennyiségben izolált tiszta MC4 receptorokat sejtmembránokból, majd megkötötték az elhízás elleni setmelanotide nevű hatóanyaggal és meghatározták háromdimenziós szerkezetét. Ebből kiderült, hogy a setmelanotide úgy aktiválja az MC4 receptort, hogy bekapcsolja a jóllakottság jelét küldő molekuláris kapcsolót. A kutatók eredményei szerint a hatóanyag szerkezeti változást okoz a receptorban, elindítja a neuronon belül a jeleket, melyek a teltség érzéséhez vezetnek.

A tanulmány arra is magyarázatot talált, hogyan zavarhatják meg az MC4 receptor mutációi ezeket a jeleket, így okozva soha el nem múló éhséget és végül elhízást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik