Nagyvilág

Kim Dzsongun éhínséghez hasonlította Észak-Korea nehézségeit

AFP / KCNA / KNS
AFP / KCNA / KNS

Kim Dzsongun észak-koreai vezető pénteken újabb „fárasztó menetre” szólított fel országában, első ízben hasonlítva a kommunista állam súlyos gazdasági nehézségeit az 1990-es évek éhínségéhez, amely százezrek életét követelte, írja az MTI.

Kim már korábban is beszélt arról, hogy Észak-Korea minden korábbinál rosszabb helyzettel néz szembe több tényező hatása miatt, amelyek között a koronavírus járványát, az amerikai szankciókat és a tavaly nyári heves áradásokat említette. De a mostani volt az első eset, hogy az ország nehézségeit nyilvánosan az éhínséghez hasonlította.

Elhatározásra jutottam, és felkérem a Koreai Munkapárt szervezeteit minden szinten, köztük a Központi Bizottságot és a párttitkárokat, hogy egy még nehezebb „fárasztó menetre” induljanak, hogy legalább egy keveset enyhítsenek a nép nehézségein

– mondta Kim a párt alsó szintű szerveinek több ezer vezetőjéhez intézve szavait.

A „fárasztó menet” kifejezés az 1990-es évek éhínségére utal, amelyet tovább súlyosbítottak az Szovjetunió összeomlása következtében elmaradt támogatások, az évtizedes rossz gazdálkodás és a természeti katasztrófák. A halottak pontos számát máig nem tudni, ami egyes becslések szerint több százezer és akár hárommillió között mozoghat.

A KCNA állami hírügynökség által idézett Kim kijelentette: a párt alsó szintű szerveinek vezetőitől függ, mennyiben tudnak majd javítani az emberek megélhetésén „a minden eddiginél rosszabb helyzetben”.

Kapcsolódó
Ilyen a szex Észak-Koreában
Szexuális felvilágosítás nincs, a pornóért akár ki is végezhetnek, Kim Dzsongun pedig különösen éberen őrködik a fiatalok erkölcsei felett. Eközben állami szinten zajlik a fiatal nők prostituálása, a társadalomban pedig tombol a nemi erőszak, és a gyerekeket sem védi meg senki.

Kína Észak-Korea legnagyobb gazdasági partnere és szövetségese. Kínai adatok szerint azonban a két ország kereskedelme mintegy 80 százalékkal zsugorodott miután Észak-Korea lezárta a határait a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére. Megfigyelők szerint a kommunista államnak nem is volt más választása, mivel a pandémia súlyos következményekkel járt volna az egyébként is romokban lévő egészségügyi ellátórendszerére.

Egyes szakértők szerint Kína nem fogja engedni, hogy szomszédja gazdasági nehézségei éhínségbe torkolljanak. Peking ugyanis egyrészt észak-koreai menekültáradattól, illetve egy Amerika-barát egyesült Koreától tart közvetlen határán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik