Belföld

Öten sérültek meg a szélviharban

Mintegy harminc alkalommal kellett kivonulniuk a tűzoltóknak országosan hétfőn hajnal óta az erős szél miatt; Pest megyében egy lakóépület tetejét, Győr-Moson-Sopron megyében két település templomának tetejét rongálta meg a szél. Késhetnek a vonatok is - közölte a MÁV.

Szemtanúja volt a vihar pusztításainak? Küldje el nekünk képeit, videóit vagy beszámolóját: fn@sanomabp.hu


Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a távirati iroda érdeklődésére közölte: Budapesten eddig öt esetben riasztották a mentőket olyan könnyű sérülésekhez, amelyek a “vihar számlájára írhatóak”. Köztük volt olyan sérült, akit egy tűzfalból kihulló tégla talált el, de volt olyan is, akit egy faág sebesített meg. Előfordult olyan eset is, hogy idős embereket borított fel a viharos szél.


A tűzoltók mintegy 30 esetben vonultak ki hajnal óta a fővárosban, Pest megyében, Heves megyében és Győr-Moson-Sopron megyében, főként fák kidőléséhez riasztották őket – közölte a katasztrófavédelem szóvivője hétfőn délelőtt.

Komolyabb anyagi károk több helyen keletkeztek: Szentendrén egy háromszintes lakóépület tetejét bontotta meg a szél, az omlásveszély elhárításán jelenleg is dolgoznak a tűzoltók – mondta Dobson Tibor. Az ezredes hozzátette: Sopronban és Győrszentivánon is egy-egy templom tetőszerkezete rongálódott meg, ott is tűzoltók dolgoznak a veszély elhárításán.

Estére mérséklődik a szél

A nap folyamán további viharos széllökésekre kell számítani, estére azonban mérséklődik a szél ereje. Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn reggel közölt figyelmeztető előrejelzése szerint az északnyugatira forduló szél széllökései az ország nagy részén meghaladhatják ma a 75-90 kilométer/órát. Elsősorban északnyugaton, az Északi-középhegység magasabban fekvő részein, néhol a Duna-Tisza-közén és a Tiszántúl középső részén a legerősebb széllökések helyenként elérhetik a 90-110 kilométer/órás erős vihar fokozatot.


Somogy, Zala és Baranya megyében sokfelé, valamint az ukrán határ közelében legfeljebb erős széllökés valószínű. A késő délutáni órákban, este jelentősen mérséklődik a szél – olvasható az OMSZ honlapján.

A vasút is megrongálódott

A viharos szél miatt néhány vasútvonalon felsővezeték szakadások keletkeztek, illetve biztonsági sebességkorlátozásokat kellett bevezetni – közölte a MÁV.


A Budapest – Hegyeshalom – Rajka vonalon Hegyeshalom és Rajka között sebességkorlátozást vezettek be, itt csak 60 kilométer per órás sebességgel haladhatnak a vonatok. A Budapest – Székesfehérvár – Nagykanizsa vonalon Szabadbattyán és Kiscséri puszta között pedig 40 kilométer per órás korlátozást léptettek életbe. Ezeken a szakaszokon késések várhatók. (Később egyes vonalakat annyira megrongált a szél, hogy egyes vonatjáratokat törölni kellett.)

A Miskolc-Tiszai pályaudvar – Hidasnémeti vonalon a felsővezetéket két helyen megrongálta a szél. Felsőzsolca és Onga között csak dízelmozdonyos közlekedéssel lehet a vonatokat továbbítani, Onga és Szikszó között a felsővezeték annyira megsérült, hogy a helyreállításig vonatok nem közlekedhetnek. Az utasok elszállításáról vonatpótló buszok megrendelésével a vasút gondoskodik. Ugyanezen a vonalon Novajidránynál egy jól működő fénysorompóval biztosított útátjárón áthaladó Hernád InterCity vonat mozdonyába oldalról belerohant egy személygépkocsi. A MÁV értesülései szerint a kocsiban öten utaztak, de személyi sérülés nem történt.



Ajánlott videó

Olvasói sztorik