Belföld koronavírus

Duda Ernő: 2,5 millió beoltott ember kevés a biztonságos nyitáshoz

Kiss Dániel / MTI
Kiss Dániel / MTI
A virológus szerint azzal csak a halálozás csökken, a fertőzöttség nem.

Először Orbán Viktor miniszterelnök beszélt az állami rádióban arról, hogy ha az átoltottság eléri a 2,5 milliót, el lehet kezdeni a nyitást. Ezzel számol azóta Gulyás Gergely miniszter is. Valójában azonban 3,5 millió oltott ember kellene a biztonságos nyitáshoz. Ezt mondta a 168.hu-nak Duda Ernő virológus.

A professzor szerint 2,5 millió beoltottal csak a halálozási arányt lehet jelentősen csökkenteni, az új megbetegedéseket nem. A fertőzöttek számát akkor lehetne felére szorítani, ha egymillióval több beoltott embernél nyitnának ki az iskolák.

Ha 3,5 millió oltottnál ígéri ugyanazt a kormány, akkor azt lehetne mondani, hogy a felére csökken a megfertőzhető embereknek a száma. Nem nullára, felére!

Tavaly a vírus alapváltozata 2-3 embert tudott megfertőzni, a brit variáns körülbelül kétszer annyit – emlékeztetett Duda Ernő. Az idősek beoltásával a halálozások száma leszorítható, de gond, hogy az új variánsok gyorsabban szaporodnak.

Az új mutáció az 55 év alattiakra most veszélyesebb, mint az első hullámban fertőző koronavírus. Az időseket az átoltottság miatt nem fenyegeti olyan mértékben a halálos vagy a súlyos lefolyás kimenetele, de a fiatalokat igen, mivel egyelőre nem várható az ő beoltásuk.

Kapcsolódó
Miért pont 2,5 millió oltottnál nyitna Orbán?
Járványügyi szakemberek szerint nincs rá megalapozott magyarázat, miért lehetne elkezdeni az újranyitást akkor, ha 2,5 millió ember már be van oltva.

A halálozási szám ugyan le fog csökkenni, de a kórházba kerülők száma nem biztos, mert a járvány várhatóan ugyanúgy terjed majd, mint ősszel. A mostani számokhoz képest ez kevesebb lesz, de nem lesz drasztikus különbség az őszi adatokhoz képest – tette hozzá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik