Karácsony előtt 12 nappal egy 23 éves, zöld szemű, világos vörösesbarna hajú nő vonult végig legszebb öltözékében a spanyol város, Segovia fagyos, szélfútta utcáin az Úr 1474. évében. Előtte egy szépen öltözött férfi haladt a királyi karddal, amelyet függőlegesen, hegyével felfelé tartott. A fiatal nő Kasztíliai Izabella volt. Káprázatos ruházata fenséget árasztott, míg a kard erőszakról és arról a hajlandóságról árulkodott, hogy használni is fogja. A jelenet két okból is nevezetes: először is azért, mert egy trónbitorló megelőző akciója volt, annak a ceremóniának a része, amelyben Izabella királynővé nyilvánította önmagát; másodszor azért, mert ezt egy nő tette.
A tömegben egyesek azt mormogták, hogy ők ilyet még nem láttak
– mesélte egy kortárs.
Két évtizeden belül egy lenyűgözött német kijelentette: „Ehhez az Izabella nevű spanyol királynőhöz hasonló 500 éve nincs e világon”. Ez nem volt túlzás. Európa még nem látott olyan női uralkodót, aki olyan sokat ért el, mint ő, még akkor sem, ha az érdemen férjével, Aragóniai Ferdinánddal osztoztak, aki az aragóniai területeket hozta a mai Spanyolország alapját megteremtő házassági szövetségbe. Izabella volt Európa első igazán nagy királynője – egy olyan kis „női klub” megalapítója, amelynek tagjai országuk határait jóval túllépő befolyással rendelkeztek. Közéjük tartozik az angol I. Erzsébet és Viktória királynő, Nagy Katalin és Erzsébet orosz cárnők, továbbá az osztrák Mária Terézia császárnő. Ám a felsorolt erős nők egyike sem gyakorolt olyan maradandó hatást Európa történelmére, mint Izabella.
A hatalom mámora
Izabella kacér volt, de magánéletét semmilyen szexuális botrány nem árnyékolta be (jóllehet férje több törvénytelen gyermeket is nemzett). Őt inkább a hatalom töltötte el jóleső izgalommal. Kasztília muszlim és zsidó lakosai keserves tapasztalatokat szereztek, ezt Izabella – mai megítélésünk szerint – időnként sokkoló és visszataszító módszerekkel érte el. A kortársak ugyan elismerték a királynő brutalitását, mégis ritkán háborodtak fel. A „Vaskirálynő” ugyanolyan kemény és eltökélt volt, mint a hasonló becenevekkel kitüntetett női vezetők általában.
Ragaszkodva ahhoz, hogy a hatalmat megtartsa a saját, illetve férje kezében, rendet teremtett a kaotikus országban, amelynek korábbi uralkodói gyengék voltak, köznépe bűncselekményektől és erőszaktól való félelemben élt, és nem számíthatott megfelelő igazságszolgáltatásra.
Izabella uralmának mérlegét legjobban két nagy változásban tudjuk megvonni. Először is abban, hogy visszafordította a nyugati kereszténység évtizedek óta tartó zsugorodását a muszlim terjeszkedéssel szemben (Konstantinápoly az ő születése után két évvel esett el); másodszor abban, hogy ekkor kezdődött meg a világuralom fokozatos, de megállíthatatlan eltolódása a kifinomult, gazdag Kelettől az Atlanti-óceánt szegélyező országok felé – kezdve magával Spanyolországgal, folytatva Nagy-Britanniával egészen az Egyesült Államokig.
A Segovián végig vonuló Izabellát figyelők közül ezt kevesen jósolták volna meg. II. Jánosnak, kasztíliai és leóni királynak és a kalandkereső portugál királyi ház egyik hercegnőjének lánya volt. Ám az, hogy Segoviában aznap a grandok (Kasztília rátarti mágnásai) és a nagy hatalmú püspökök közül igen kevesen voltak jelen, azt bizonyította, hogy nem sok támogatója volt. Egy apró termetű, finom megjelenésű fiatal nőt könnyen alábecsültek. Akik azonban ismerték Izabellát, már tudták, milyen céltudatos, sőt konok.
Korai lázadás
Ezt a tulajdonságát először 18 éves korában mutatta ki, amikor kereken szembe szállt féltestvérével, IV. Henrik kasztíliai királlyal és a grandok egy befolyásos frakciójával, saját akaratából választva magának férjet, ahelyett, hogy elfogadott volna egy általuk ráerőltetett személyt (a jelöltek egyike volt a későbbi III. Richárd angol király is). A 17 éves Ferdinándnak, aki csatában már vérét ontotta, szolgának öltözve kellett átlopakodnia Kasztílián, de az, hogy hercegnőjéért kész volt dacolni az ellenséges környezettel, tökéletesen egyezett azzal az eszményképpel, amit Izabella a romantikus, férfias lovagi viselkedésről alkotott. Még fontosabb, hogy ekkor már mindketten felismerték, mekkora hatalomra tesznek szert Kasztília és Aragónia egyesítésével.
Ez a korai lázadás sokba került Izabellának. A dühös Henrik visszavonta azt a döntését, hogy őt nyilvánítja örökösévé, és helyette saját lányára, Johannára hagyta a trónt. Henrik esetlen, tragikus figura volt. A „Tehetetlen” csúfnévvel illetett király akromegáliában, vagyis a növekedési hormon túltermelődésében szenvedett, amelynek külső tünetei a túlméretezett kéz és láb, továbbá a vaskos arcvonások voltak. Ráadásul állítólag gumó alakú pénisze volt, ami megnehezítette nemi életét. Feleségét a világ első dokumentált mesterséges megtermékenyítési kísérletének vetették alá:
Amikor a királynénak végül lánya született, egyesek azt állították, hogy az igazi apa Beltrán de la Cueva, a király egyik fő udvaronca. Bármi is a biológiai igazság, az elfogadott, törvényes örökösnő a „La Beltraneja” (Beltrán lánya) néven emlegetett Johanna lett.
Izabellát mindebből semmi sem izgatta. Gyűlölte a féltestvérét, amiért az még gyermekként az udvarába hurcolta őt, miután „embertelenül és erőszakkal kitépte anyjuk karjából”. Izabella boldog volt, hogy végső próbára teheti trónigényét, éspedig a csatatéren, ahol, úgy hitték, Isten választja ki a győzteseket.
Félelmetes partnerség
Amikor összeházasodtak, Izabella megalázó egyezségre kényszerítette Ferdinándot, amely sokkal több hatalmat adott neki, mint a férjének. Ám miután kitört a háború (az Izabella riválisát támogató Portugáliával), gyakorlatilag egyenlő partnerekként osztották meg a hatalmat, ami lehetővé tette, hogy külön-külön indulhassanak el sereget toborozni, szövetségeseiket mozgósítani, és Izabella ellenségeit bosszantani. Ez olyan működő kapcsolatot, kölcsönös tiszteleten alapuló, cselekvő partnerséget eredményezett köztük, amelynek nem akad párja a királyi párok történetében.
Viszontlátásaik örömteliek és gyümölcsözőek voltak (egy alkalommal Izabella mindössze néhány nap alatt teherbe esett). Kemény, nomád életformát vállaltak. Izabella napokig lovagolt bejárva az országot, hogy viták és lázadások esetén közbelépjen, és egy ilyen utazás magzatának elvesztésébe került. Hat éven belül azonban legyőzte ellenségeit, és Spanyolország zöme a birtokukba került. Többé senki sem merte megkérdőjelezni Izabella hatalmát.
Kasztília a vidéket behálózó várrendszerről kapta a nevét (castillo spanyolul várat jelent). Ezt a vidéket lassan kanyarították ki a muszlim területekből, miután Ibériát a VIII. században lerohanták az észak-afrikai hódítók. Az évszázadokig tartó, lassú rekonkviszta (visszafoglalás) után a már csak egy spanyol királyság maradt a muszlimok kezén, amelynek bázisát a Naszrid-dinasztia fenséges granadai palotakomplexuma, az Alhambra alkotta. A „hűtlenek” elleni keresztes háború jól illett abba a képbe, amelyet Izabella önmagáról, mint az ország Isten által kijelölt megmentőjéről alkotott. Granada ellen indított támadásai a kellemetlen grandoknak is állandó feladatot adtak.
A háború kihívásai
Izabella, aki autodidakta módon tanult meg latinul, ügyelt rá, hogy négy lánya és egy fia itáliai humanistáktól megfelelő oktatást kapjon, és könyvespolcán tartotta Szent Johanna történetét. Ő maga nem volt frontharcos – tradicionalista lévén ezt a férfiak dolgának tekintette –, de élvezte a hadviselés kihívásait. Saját hadseregének vezérlő hadbiztosaként és fegyvermestereként Ferdinánd mellett ő is hadjáratokat szervezett. Az általa felépített tüzérségi kontingens olyan erős volt, hogy feje tetejére állította a középkori hadviselést. A biztonságot korábban garantáló vastag várfalak szétmorzsolódtak az ágyúi előtt.
1492. január 2-án az utolsó Naszrid király, Boabdil kénytelen volt távozni az Alhambrából, átvezetve családját azon a hágón, amelyet ma is „A mór utolsó sóhaja” néven ismerünk (mivel Boabdil innen vetett egy utolsó pillantást Granadára). A keresztény világ boldog volt. Londonban VII. Henrik dicsőítő szentmisét rendelt el a Szent Pál-katedrálisban. Rómában egy Rodrigo Borgia nevű spanyol bíboros (a hírhedt Cesare és Lucrezia apja) bikaviadalokat és körmeneteket rendezett. Kevesebb mint nyolc hónap múlva Borgiából VI. Sándor pápa lett.
Egy évszázaddal korábban Spanyolország zsidó közösségét (a legnagyobbat a világon) spanyol polgártársaik által szervezett erőszakhadjárat sújtotta. Sokakat a kereszténységre való áttérésre kényszerítettek. Ezek az „új keresztények” – akiket a „régi keresztények” marranóknak (marránoknak) vagy disznóknak neveztek – rasszizmus inspirálta gyűlölet célpontjai lettek. A korábbi királyok nem törődtek az olyan szóbeszédekkel, amelyek szerint az új keresztények titokban zsidók és eretnekek maradtak, Izabella azonban hitt nekik.
Királyi inkvizíciót állított fel a judaizmus terjesztőinek üldözésére, és – főinkvizítora, a bősz Tomás de Torquemada ösztökélésére – úgy döntött, hogy megszabadítja Spanyolországot attól a közösségtől, amely még a kereszténység előtt települt oda. Célja az volt, hogy homogenizálja Kasztíliát – amely korábban három vallás földjeként volt híres –, és kilenc évvel később minden muszlim kényszerű megtérítésével folytatta. A keresztény Európa tapsolt.
Kolumbusz útja
Az emlékezetes 1492-es év még egy nagy horderejű változást hozott. Egy színes egyéniségű genovai hajós – név szerint Kolumbusz Kristóf – már hét éve volt bejáratos Izabella udvarába, egy, az ismeretlenbe vezető utazás terveivel házalva. Ennek során Nyugat felé készült átszelni az óceánt, hogy eljusson az általa Ázsia partjainak vélt földekig. Többször is elutasították, de – láthatóan Izabella parancsára – később fordulat állt be. Kolumbusz csak egy szerény pénzösszeget kért három kis hajója számára, viszont óriási hasznot ígért.
Ázsia megtalálása helyett azonban Kolumbusz a Karib-szigetekre bukkant. Nem ő volt az első európai, aki elérte Amerikát (skandináv hajósoknak ez már korábban sikerült), de Izabella volt az első uralkodó, aki földekre tartott igényt, és parancsot adott ezek gyarmatosítására.
Kolumbusz dohánnyal és függőágyakkal tért vissza, de bennszülött taino szigetlakókat is hozott, akiknek népét a betegség, az éhség és a háború később eltörölte a föld színéről. Izabella először jóváhagyta Kolumbusz további felfedezésekre és rabszolgák behozatalára irányuló terveit. A királynőt azonban aggasztotta a kérdés, hogy a most már általa uralt paradicsomi szigetek lakóit az egyházi törvények szerint kezelheti-e úgy, mint a fekete-afrikaiakat, akiket minden lelkifurdalás nélkül rabszolgává tett.
A hanyatló királynő
Miközben Spanyolország hatalma növekedett, és Itália nagy részei kerültek az ellenőrzése alá, Izabella egyre súlyosabb személyes és családi problémákkal küzdött. Egyetlen fia, János („az én angyalom”) 19 évesen meghalt. Szeretett legidősebb lánya, Izabella szülésben halt meg, maga után hagyva egy fiúcsecsemőt, akit nagyanyja hiába dédelgetett: ő is a szeme láttára halt meg. Három másik lánya külföldre került (Aragóniai Katalin először Artúr walesi herceg, majd öccse, VIII. Henrik felesége lett). Hármuk közül a legidősebb – „Őrült” Johanna – harcba szállt anyjával, és úgy tűnt, eltökélte, hogy Kasztília koronáját Habsburg férjének, „Szép” Fülöp burgundiai hercegnek adja át.
Izabella azonban – amikor 1504 novemberében már halálos ágyán feküdt – tudta, hogy Kasztília és egész Spanyolország megváltozott.
Mindenki egyetért abban, hogy e változások nagyobb részét az ő javára kell írnunk
– jegyezte meg egy évtizeddel később Francesco Guicciardini firenzei követ és történetíró. Spanyolország fokozatosan Európa új szuperhatalmává vált, amivel felbőszítette Franciaországot. Hamarosan megteremtette az első birodalmat, amelyben Anglia lordkancellárja, Francis Bacon megjegyzése szerint, „soha nem nyugszik le a Nap… egyik vagy másik részére mindig rásüt, ami, őszintén megvallva, a dicsfény sugarát jelenti”.
A világhatalom, a kereskedelem és a technikai fejlődés fókusza lassan az Atlanti-óceán partszegélyére tolódott át. A nyugati civilizáció néven ismertté vált egység sorsát Európa minden bizonnyal legnagyobb királynője, Izabella fordította meg.
A teljes cikk és az Európa más sikeres uralkodónőiről szóló összegzés a BBC History magazin legújabb, februári számában olvasható.
