Tudomány

Évekkel előre meg lehet jósolni az Alzheimer-kórt

Getty Images
Getty Images

Az amnesztikus enyhe kognitív károsodásra magas kockázatú felnőttek kiszűrése elengedhetetlen az Alzheimer-kór és más demenciák megelőzésében. A Journal of Alzheimer’s Disease tudományos folyóiratban megjelent tanulmány most egy olyan módszerről számol be, amivel évekkel a diagnózis előtt meg lehet jósolni a betegség kialakulását – írja az Eurekalert.

A Kentuckyi Egyetem kutatása szerint akkor, ha mentális aktivitás közben megfigyelik az agyi aktivitást, hatékonyan meg tudják jósolni, kire vár nagyobb mértékű kognitív romlás a jövőben. Bár már most is használják az elektrofiziológiai ritmusok vizsgálatát az előrejelzésben, a szakértők szerint nagy különbségek vannak aközött, ha semmittevés, illetve ha mentális igénybevétel alatt teszik mindezt. Egészen pontosan a munkamemória használata közben jelentkező, az agy bal oldalának homloki részéből érkező agyhullámok az árulkodók a demencia rizikójára.

A szakértők tíz éven keresztül figyelték meg a kutatási alanyokat, és azt találták, hogy akár öt évvel előre is meg lehet mondani a frontális agyhullámok mintázatából azt, hogy kinek van nagyobb esélye a demenciára. A mintázat jelentősen különbözött az idősebb egészséges felnőtteknél, és a demenciával küzdőknél.

A kutatók szerint nagyon fontos, hogy a jeleket időben észrevegyük, akkor ugyanis meg lehet kezdeni az olyan megelőző tevékenységeket, amelyek akár évekkel ki is tolhatják, vagy kordában tarthatják a demenciát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik