Tech

Idősek gondozásában nyújthat segítséget Sophia robot

Dibyangshu SARKAR / AFP
Dibyangshu SARKAR / AFP

Idősek és betegek gondozásában nyújthat segítséget a 2016-ban kifejlesztett Sophia nevű humanoid robot, amelynek idén kezdi meg tömegtermelését a hongkongi Hanson Robotics vállalat – írja az MTI.

A vállalat laboratóriumában szervezett bemutatón Sophia elmondta: az olyan szociális robotokat, mint ő, a betegek és idősek gondozásába is be lehet vonni. A kommunikációban és a kezelésekben is segíteni tud, emellett „társadalmi stimulációt képes nyújtani nehéz körülmények között is” – tette hozzá.

David Hanson, a vállalat alapító igazgatója hangsúlyozta: a koronavírus-járvány megmutatta, hogy szükség van a nagyobb mértékű automatizálásra az emberek biztonsága érdekében. Hanson szerint a robotok nemcsak a pandémia idején az egészségügyben szolgálhatnak megoldásokkal, hanem a kereskedelemben és a légitársaságoknál is a vásárlók segítségére lehetnek. Mivel Sophia és a Hanson más robotjai humanoid külsejűek, az ilyen időszakokban, mikor az emberek elmagányosodnak és társadalmilag elszigetelődnek, különösen hasznosakká válhatnak.

Hanson már idén sok ezernyi robotot akar eladni, kisebb és nagyobb méretben, de konkrét részleteket még nem tárt nyilvánosság elé.

A járvány felgyorsítja a robotokkal való kapcsolatot

Johan Hoorn professzor, akinek kutatásai egyebek mellett Sophia létrehozásához vezettek, elmondta, hogy miközben a technológia még gyermekcipőben jár, a pandémia felgyorsíthatja az emberek és robotok közötti kapcsolat fejlődését. A hongkongi Politechnikai Egyetem professzora szerint a világjárvány hozzájárul, hogy hamarabb a piacra kerülhessenek a robotok, mert az emberek felismerik, hogy nincs más lehetőség. A Hanson Robotics idén egy Grace nevű robotot is bemutat, amelyet kifejezetten az egészségügyi szektor számára terveztek.

Kapcsolódó
Sokan a karanténban jöttek rá, hogy kell egy szexrobot
A koronavírus-járvány alatt jóval több szexrobotot vásároltak az emberek, mint előtte, a gyártók szerint ebben a magány is szerepet játszott.

Az ágazat más nagy szereplői is segítettek a pandémia elleni küzdelemben. A SoftBank Robotics vállalat Pepper nevű robotját a maszkviselés ellenőrzésére fejlesztették ki, Kínában pedig a CloudMinds vállalat segítette egy robotvezérlésű kórház felállítását, amikor a járvány kitört Vuhanban.

A robotok alkalmazása már a pandémia előtt is felszálló ágban volt. A Nemzetközi Robotikai Szövetség jelentése szerint 2018 és 2019 között a professzionális szolgáltatórobotok értékesítése 32 százalékkal nőtt, és elérte a 11,2 milliárd dollárt (3 289 milliárd forintot).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik