Belföld

Korábbról ismerte áldozatát a Mester utcai villamosmegállóban késelő Sz. Rafael, ezzel indokolta a tettét

police.hu
police.hu

Letartóztatást indítványozott a Fővárosi Főügyészség azzal a 23 éves férfival szemben, aki szombaton dél körül mellkason szúrt egy másik férfit Budapesten, a Mester utcai villamosmegállóban. A megszúrt férfi életveszélyes sérülést szenvedett, életét csak a kiérkező mentők gyorsasága és a szakszerű, kórházi orvosi ellátás mentette meg.

A BRFK nyomozói villámgyorsan azonosították és másnap már el is fogták a támadó társait, amely alapján a támadó kilétére is fény derült A kést használó Sz. Rafael ezt követően önként feladta magát.

Megtudtuk, hogy a 23 éves férfi beismerte bűnösségét a kihallgatása során. Elmondása szerint látásból ismerte a másik férfit, akivel egyszer már korábban is összeveszett. Sz. Rafael szerint a másik férfi beszólt a haverjainak, ezen pedig annyira felhúzta magát, hogy odalépett hozzájuk és megszúrta a férfit. A pontos részletekre azonban az idegessége miatt már nem emlékezett.

A főügyészség szökés-elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyének elkerülése miatt indítványozta az emberölési kísérlettel gyanúsított férfi letartóztatását. A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája egyetértett az ügyészség indítványával, és letartóztatta a férfit.

Kapcsolódó
Így fogták el egy nap alatt a Mester utcai késelőket
Egy nappal a bűncselekmény után el is fogta a rendőrség azt a társaságot, amely tegnap késelt Budapesten, a Mester utcai villamosmegállóban – írja a

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik