Tudomány

Hosszú őszhajú múmiára leltek Kínában

A kínai régészek megdöbbentő leleteket találtak vízhatlan koporsókban. Ebből a legérdekesebb egy idős női múmia kétezer évig épen maradt haja.

Kétezer éves múmiákat tártak fel Hupej (Hubei) tartomány fővárosában, Vuhanban (Wuhan) ingatlanfejlesztéshez kapcsolódó régészeti munkálatok során.

A temetkezések a Nyugati Han-dinasztia korai időszakából származnak. Mindkét mumifikálódott holttest igen jó állapotban maradt fenn, köszönhetően a “vízhatlan” koporsóknak, amelyeket több rétegből készítették, majd kívülről speciális “vakolóanyag” vastag rétegével borították.

A koporsók egyikében egy ősz hajú idős asszony aludta örök álmát, aki 70 éves kora körül távozott az élők sorából. A koporsót beterítette a hosszú, sűrű haja, mely a halála utána is nőtt még. A sírokban bronzkardokat, vázákat, edényeket és konyhai eszközöket fedeztek fel.

Mint Hszie Hsziming (Xie Ximing), a Hszincsou-i (Xinzhou) körzeti múzeum kurátora rámutatott, a sírmellékletek tanúsága szerint a koporsók tehetős, bár nem feltétlenül magas hivatali rangot viselő személyek földi maradványait rejtették.

HAN-DINASZTIA

Nyugati Han-dinasztiának a Han-dinasztia (Kr. e. 206/202-Kr. u. 220) Kr. u. 9-ig tartó időszakát nevezik, amikor a főváros a nyugati Csanganban (Changan), a mai Hsziánban (Xian) volt. A korszak az egységes kínai birodalom tartós megszilárdulásának és terjeszkedésének időszaka volt.

AJÁNLOTT LINKEK:

Cikk a kínai ásatásról angolul (People Daily)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik