Belföld

Hatásosak voltak a fogyasztóvédelmi razziák

Van értelme a piacok fogyasztóvédelmi ellenőrzésének, mivel a tapasztalatok azt mutatják, a kifogások kisebb súlyúak – jelentették be a Lehel téri piacon megtartott kormányszóvivői tájékoztatón.

Budai Bernadett kormányszóvivő közölte: a tájékoztató aktualitását az adja, hogy a kormány pénteki ülésén foglalkozott a fogyasztóvédelemmel. A kéthónapos országos idegenforgalmi akciósorozat részeként az Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FvF) e hét végén minden régióban több piacot ellenőriz az állategészségügyi hatósággal közösen. A közép-magyarországi régióban az öt helyszín egyike a Lehel téri piac.

A szombati országos ellenőrző akció összesítése délutánra készül el. A főigazgató az MTI érdeklődésére elmondta: az első félévben a mintegy 4000 élelmiszerellenőrzés 25-30 százaléka volt piaci revízió, és a kifogásolási arány 45-50 százalékot tett ki. A kifogások kisebb súlyúak, bár a vizsgálatokhoz viszonyítva arányuk még mindig magas – mutatott rá. Hozzátette: az ellenőrök próbavásárlást végeznek, és vizsgálják az áru mennyiségét és árát. Emellett minden esetben ellenőrzik a mérlegek hitelesítését, a csomagolt termékek szavatossági idejét, és azt is, hogy a zöldségek, gyümölcsök megfelelnek-e a bolt által besorolt osztályfokozatnak.

A kormányszóvivő, Wittich Tamás, az FvF főigazgatója, és Helik Ferenc egy húsboltot, egy zöldségest, és egy kisebb csirkehúsboltot ellenőrzött a Lehel piacon. A zöldségesnél több szabálytalanságot is tapasztaltak a próbavásárlásnál: nem volt érvényes a mérleg hitelesítése és 17 forinttal túlszámlázták az árut – ezekért várhatóan 100 ezer forint bírságot vetnek ki a bolt tulajdonosára.

Budai Bernadett emlékeztetett arra, hogy szeptember elsején létrejön az egységes fogyasztóvédelmi hatóság, amitől a kormány hatékonyabb, eredményesebb munkát vár, többi között azt, hogy a lakosság biztonságosabb, jobb minőségű élelmiszereket fogyaszthasson.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik