Bayer Zsolt a blogján reagált arra, hogy a csütörtök esti tévéműsorában a Szájer-ügy kapcsán arról beszélt, egy régi harcostársa azt mondta neki, azért jár Thaiföldre, mert itt fiatal fiúkkal is együtt lehet. Ebből elég nagy botrány lett, mert Bayer nem magyarázta meg, miért hallgatott erről éveken keresztül, hiszen első hallásra ez bűncselekménynek tűnik.
Később a Pesti Srácok azt írta, egy Magyar Hangos újságíróról beszélt Bayer, aki a beszélgetést elismerte a lapnak, a kiskorúakkal való együttlétet viszont tagadta.
Bayer most megindokolta a blogján, miért történt ez az egész, és miért nem szólt senkinek róla:
Nos, van egy rövid és megkerülős magyarázat erre, több ellenzéki portál már megírta: nincs ilyen kötelezettségem ebben az ügyben, úgyhogy bármennyire is szeretnék, nem fognak tudni ezért meghurcolni. De az igazság ennél bonyolultabb. És azzal kezdődik, hogy mi, itt, ezen a térfélen, ilyen esetben nem nézzük meg a büntető törvénykönyv vonatkozó passzusát, és nem annak alapján hozunk döntéseket. Hanem például a feljelentés fel sem merül. Amikor az általam meg nem nevezett egykorvolt barátom és harcostársam ezekről beszélt nekem, akkor ez számomra olyan volt, mint a gyónás. Hogy még patetikusabb legyek: egy barát vallomása. Ami szent, amivel nem élünk vissza, soha, semmilyen körülmények között. És tovább megyek: errefelé akkor sem élünk vissza egykorvolt barátok gyónásával és vallomásaival, ha a barátságnak vége, és az élet a lehető legtávolabb sodort bennünket egymástól – például a politikai paletta két ellentétes pólusán találtuk egyszer csak magunkat.
– írja az ember, aki az ügyről a televízióban beszélt. Ezután azt írja,
Annak viszont örülök, hogy az érintett állítása szerint csak mi értettük félre annak idején a szavait.
Az én lelkemnek könnyebb így.
És ennek tudatában egykorvolt barátságunk, jobbnál jobb útjaink, önfeledt napjaink és önfeledt röhögéseink emlékét még nagyobb gondossággal őrzöm továbbra is.
Jó volt egykor önfeledtnek lenni, és nem azt lesni reggeltől estig, vajon mit szabad mondani és mit nem, mert talán jön a Szél meg a Jakab, és számon kér. Hát, egykorvolt barátom, hadd idézzek ide egy klasszikust: „Egy lószart mama!”
És milyen kár, hogy egykorvolt barátomnak ma már ezek a barátai…
