Belföld koronavírus

Fényűző luxusban élt az orvosi gumikesztyűkkel, szájmaszkokkal csaló férfi

Letartóztatta a Veszprémi Járásbíróság azt a jelentős kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalással gyanúsított férfit, aki közel tízmillió darab orvosi vizsgálatokhoz is használatos gumikesztyű szállításának ígéretével, közel 30 millió forinttal károsított meg egy céget a társával.

A 47 éves többszörösen büntetett előéletű férfi férfi idén augusztusban szabadult a börtönből. Október elején a társával együtt egy bejegyzés előtt álló veszprémi cég képviselőjeként összesen 317,5 millió forint értékben, 10 millió orvosi gumikesztyű szállítására kötött szerződést egy budapesti gazdasági társasággal.

A megrendelő október közepén 28 millió forint előleget utalt át a gyanúsított számlájára, melyet a férfi felvett, majd a pénzt társával együtt a saját céljaikra fordították. A teljesítés időpontját ezután többször módosították, állításuk szerint a kesztyűket Ausztriából szerezték volna be, mely iránt azonban semmilyen intézkedést nem tettek, minthogy ez már a szerződés megkötésekor sem állt a szándékukban.

A balatonfüredi nyomozók K. Józsefet november 3-án egy veszprémi luxusingatlanban fogták el, két társát pedig másnap a lakóhelyükön. A Veszprémi Járásbíróság az ügyészség indítványával egyezően a szökés és a bűnismétlés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt letartóztatta a két férfit.

Kiemelt kép: police.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik