Sport

„Sokkal jobb, hogy Háfráék Magyarországon maradnak”

A Győri Audi ETO KC több legyet ütött egy csapásra Háfra Noémi és Schatzl Nadine megszerzésével, hiszen nem csak a saját keretét erősítette meg, de egyben a legnagyobb riválist is gyengítette.

Mégsem pletyka: Háfra és Schatzl sem hosszabbít a Fradival
A klub fájlalja, hogy Háfra a Fradi ikonjává válhatott volna, mégsem ezt választotta.

„Korábban azt mondtam, ha magyar játékossal erősíthetünk, akkor a közeljövőben a Ferencvárosból tudunk játékost elhozni” – nyilatkozta a Digi Sportnak Bartha Csaba, a Győri Audie TO KC elnöke.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a csapat ezzel nem gyengült, hiszen két alapjátékosa megy el. De sok jó játékos van a piacon, a Ferencvárosnak megvan mind a szakmai, mind az anyagi lehetősége, hogy pótolják őket, biztos vagyok benne, hogy ezt meg is fogják tenni.

Végre jó hírt is kaptak a Fradi kézilabda-szurkolói
Háfra és Schatzl ugyan távozik a nyáron, de a válogatott kapus, Bíró Blanka hosszabbított.

Bartha elmondta, tudja, hogy a két kézilabdázó iránt nagy volt az érdekélődés.

„Biztos vagyok benne, hogy sokkal jobb, hogy maradnak, és magyar csapatot erősítenek, mint ha a Bukarestbe, Rosztovba, a CSZKA Moszkvába vagy Brestbe kerültek volna” – tette hozzá.

Kiemelt fotó: MTI/Mónus Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik