A rendőrség arról tájékoztatta a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) illetékeseit, hogy megtiltják a Hősök terére meghirdetett nagygyűlésüket, ha felvonulnak, ezért egyénileg „szivárognak át” a városon a legnagyobb ellenzéki párt rendezvényére.
Mint Győri Béla szóvivő elmondta, a Fidesz-nagygyűlés pódiumán megjelennek majd a lakiteleki „alapító atyák”, így Bíró Zoltán, Fekete Gyula, Für Lajos és Lezsák Sándor mellett Csurka István MIÉP-elnök is.
Ezt az állítását határozottan cáfolta a Fidesz egyik, neve elhallgatását kérő vezetője, aki azt mondta: a lakiteleki alapító atyák közül kizárólag Für Lajost hívták meg a párt március 15-i nagygyűlésére, amelynek a történész lesz az egyik szónoka.
A MIÉP nagygyűlésével, illetve az azt követően tervezett felvonulással kapcsolatban a távirati iroda megkereste a rendőrséget is, Sass Oszkár, a BRFK sajtóügyeletese annyit mondott: „a Budapesti Rendőr-főkapitányság a törvények szerint fog eljárni”.