A közbeszerzési törvényt évről évre felülvizsgálják és módosítják, amivel vállalkozóként fontos, hogy képben legyünk. A 2020-as változtatások ugyan nem számottevőek, fontos tisztában lenni az ide vonatkozó információkkal, ha az ember pályázni szeretne, akár idén, akár jövőre.
Mi is a Kbt.?
A jelenleg hatályban lévő közbeszerzési törvény az Európai Uniós joggal is tökéletes összhangban van, irányelvei pedig a tisztaság, átláthatóság és az ésszerűség.
Közbeszerzés vonatkozhat árura, szolgáltatásra, építési beruházásra és koncesszióra. A törvény értékhatárokat is rendel az egyes közbeszerzésekhez, és további szigorú feltételeket is konkretizál.
A kbt. azt is rögzíti, hogy mely állami szerveknek kötelező közbeszerzés keretén belül beszerezni az árukat, szolgáltatásokat. Ilyenek a minisztériumok, az önkormányzatok, a tömegközlekedési vállalatok, vagy a közmű szolgáltatók. Az említett szerveket ajánlatkérőknek hívjuk, a pályázatokon induló vállalkozásokat pedig az ajánlattevőknek.
2018-tól csakis az EKR (elektronikus közbeszerzési rendszer) felületén lehet jelentkezni a tenderekre és lebonyolítani a közbeszerzéseket.
A 2020-as év változásai
A közbeszerzési törvény megszabja, hogy mekkora lehet egy árubeszerzés, szolgáltatás megrendelés vagy építés maximális értéke. Továbbá megkülönböztet uniós és a nemzeti értékhatárokat is. Mindkettőben változás történt:
● Az Európai Uniós értékhatárok árubeszerzés és szolgáltatás esetén 139 000 euróra csökkentek, az építési beruházásoknál pedig a korábbi 5 548 000 euró 5 350 000 euróra változott.
● A nemzeti értékhatároknál csak az építési beruházásokat érinti a módosítás, itt 50 millió forint az új értékhatár klasszikus ajánlatkérők (minisztériumok, önkormányzatok) esetén. A közszolgálati szerződéseknél ez 100 millió forint.
A másik fontos változás a tájékoztató hirdetmények megküldésére vonatkozó határidőket érinti. A 2020. február 1-jével életbe lépett módosító törvény az ajánlatkérőknek három munkanapot ad rendelkezésre, hogy az eljárás eredményéről szóló tájékoztatást nyilvánosságra hozzák. Akkor is, ha eredményesen zárult a tender, és akkor is, ha eredménytelen volt a pályáztatás.
A közbeszerzési törvényt nem sűrűn módosítják, ám az apró változtatások is döntő fontosságúak lehetnek, ezért érdemes a tender értesítő oldalak szolgáltatásait igénybe venni, ahol jellemzően felhívják a figyelmünket a jogszabály-változásokra, de segítenek is a pályázásban, és el is készítik a szükséges riportokat, tanulmányokat.