Foci

Ukrajna is zárt kapuk mögött fogad egy riválist

ukrajna (ukrajna, ukrán szurkolók, szurkolók)
ukrajna (ukrajna, ukrán szurkolók, szurkolók)

A nemzetközi szövetség (FIFA) fegyelmi bizottságának döntése szerint az ukrán labdarúgó-válogatott októberi, utolsó hazai világbajnoki selejtezőjén zárt kapuk mögött kénytelen fogadni a lengyel csapatot.

Az ukránokat azért büntette a FIFA, mert a San Marino elleni, szeptember 6-án Lvivben játszott hazai mérkőzésükön szurkolóik antiszemita transzparenseket feszítettek ki, s egyéb rasszista, neonáci megnyilvánulásokat tettek. A bizottság e mellett elrendelte, hogy az ukránok a Lviv Arénában a következő, 2018-as világbajnoki selejtező sorozatban egyetlen meccset sem játszhatnak, illetve 45 ezer svájci frank megfizetésére is kötelezte az ország szövetségét.

Az ukrán válogatott október 11-én fogadja a lengyel csapatot az utolsó előtti fordulóban, s a találkozó nagyon komoly téttel bír. A H csoportban jelenleg második helyen álló csapatnak 15 pontja van, eggyel kevesebb mint az éllovas angoloknak, ugyanakkor a harmadik montenegrói együttes szintén 15 pontos, míg a negyedik lengyelek 13-at gyűjtöttek eddig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik