Belföld koronavírus

Minden második megkérdezett támogatja, hogy a szülők otthon tarthassák a gyerekeiket

Sokan tartják veszélyesnek az iskolai oktatást a mostani járványhelyzetben. Ez az egyik főbb megállapítása annak a felmérésnek, amit az Opinio közvélemény-és piackutató applikációval készült a 444 megbízásából.

A válaszadók 32 százaléka teljes mértékben veszélyesnek tartja iskolába járatni a gyerekeket, további 46 százalék pedig lát benne kockázatot. 10 százalék kissé, 13 százalék pedig egyáltalán nem látja veszélyesnek a helyzetet.

A nők tartják inkább kockázatosnak az iskolai oktatást, a teljes mértékben veszélyes lehetőséget pedig a 40-49 éves korosztály jelölte meg válaszkén a legnagyobb arányban életkori bontásban.

A kutatásból az is kiderült, a válaszadók 52 százaléka egyetért, illetve teljesen egyetért azzal az állítással, hogy a szülők az állami intézkedésektől függetlenül is otthon tarthatják a gyerekeiket, ha veszélyesnek látják az iskolába járást. 33 százalék egyet is ért, meg nem is, 11 százalék egyáltalán nem ért egyet, 3 százalék nem tudja megítélni. 

A nők különösen nagy arányban, 60 százalékban választották a két első válaszlehetőséget. A férfiaknál ez az arány 47 százalék.

Az 1165 fős minta országosan reprezentatív a 16-59 éves, okostelefonnal rendelkező lakosságra lakóhely, kor, nem és iskolai végzettség szerint. A mintában levők 70 százalékának nincs gyereke.

„Nem tudjuk jó érzéssel iskolába küldeni a gyerekeinket, egyre rosszabb a helyzet” – tízezer szülő szeretne változást
A Szülői Hang iskolai járványkezelésről készített felmérésből kiderül, hogy elégtelenül működik a kontaktkutatás és a tesztelés, a rengeteg hiányzás miatt pedig a tananyag elsajátításával is számos iskolában gondok vannak.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik