Sport

Furynak elege lett, már nem akar Wilderrel bokszolni

A britek nehézsúlyú ökölvívója, Tyson Fury azt mondja, nem kerül sor az amerikai Deontay Wilder elleni párharcának a harmadik felvonására.

A két bokszoló eredetileg december 19-én csapott volna össze Las Vegasban, de Fury már más terveket sző, miután nem lett megerősítve a decemberi időpont, írja a Sky Sports.

A 32 éves Fury már megállapodott a szintén brit, az IBF,  a WBA és a WBO világbajnoki övét birtokló Anthony Joshua menedzsmentjével, hogy 2021-ben kétszer is megmérkőznek, de Fury még szeretne idén is bokszolni.

Wilder és a csapata csak maszatolnak a dátummal. Megbeszéltük a december 19-ét, erre megváltoztatták az időpontot, és azt mondták legyen a meccs inkább jövőre. Én már edzem, és készen állok, de amikor bedobták, hogy tegyük át a meccset 2021-re, úgy éreztem, elég volt ebből

– füstölgött Fury.

Kettőjük első meccse 2018 decemberében döntetlennel zárult, majd idén februárban Fury a hetedik menetben TKO-val győzött.

Tyson Fury ripityára verte Deontay Wildert
Az év legjobban várt bokszmeccse teljesen egyoldalú volt.

Mivel nagyon komoly pénzekről van szó, ne zárjuk ki, hogy csak összejön a Fury-Wilder csata harmadik felvonása, mindenesetre most úgy tűnik, ha a brit idén még ringbe lép, akkor új ellenfél után kell néznie.

Kiemelt kép: AL BELLO / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik