Szórakozás

Nyitott házasság: Járaiék mellett más celebpárok is élnek így együtt

Nemrég Járai Máté és Járai Kíra bejelentésétől felrobbant az internet: a színész és felesége ugyanis arról beszélt a Nyerő Párosban, hogy évek óta nyitott házasságban élnek. Bár celebektől eddig kevés hasonló nyilatkozatot hallhattunk, a jelenség egyáltalán nem ritka: még a mélyen vallásos Dolly Parton is annyiszor keres más férfit férje helyett, ahányszor csak szeretné. Íme a nyitott házasságban élő hírességek.

Hiába írunk 2020-at, a nyitott házasság közel sem számít konvencionálisnak a társadalomban. Annak ellenére sem, hogy sok kapcsolat ettől működik gördülékenyen, és előfordul, hogy egyik fél sem szenved lelki sérüléseket egy ilyen viszonyban. Járai Máté felesége, Járai Kíra például azt vallja, „van abban izgató és szomorú is, ha meghallgatja férjétől, kivel bújt ágyba előző este”.

Előfordult, hogy megégettük magunkat, hiszen érzéseink voltak egy harmadik fél iránt, mégsem gondoltam soha, ne Mátéval éljem le az életemet.

Járai Kíra a nyitott házasságról: Izgató és fájó is, mikor a másik meséli, mi történt vele előző este
Hét éve történt meg először, hogy felbukkant egy 3. személy az életükben.

Hogy ez Amerikában mennyire nem számít tabutémának, azt jól mutatja azon celebpárok sora, akik egyáltalán nem csináltak ebből problémát, sőt büszkén kürtölték szét a sajtóban, hogy számukra a nyitott házasság lett a megoldás. Mutatjuk, kik ők.

Dolly Parton és férje, Carl Dean

A 74 éves countryénekesnő és 78 éves üzletember férje 1966 óta házasok, és könnyen lehet, a több mint ötven éve tartó frigy épp attól működik jól, hogy kevés benne a szabály. Parton 2007-ben adott egy kétértelmű interjút, amelyben arról beszélt, ha egyikük megcsalja a másikat, de arról nem szerez tudomást a másik fél, az mindkettejüknek jó.

Pár évre rá a monogámiáról is szót ejtett az énekesnő: akkor azt mondta, ezt az együttélési formát túlértékelik az emberek. Már csak azért is érdekesek Parton szavai, mert mélyen vallásos családból származik, ő maga is aktív vallásgyakorló.

Fotó: David Redfern/Redferns

Will és Jada Pinkett Smith

A Smith házaspár szerelemi élete külön fejezetet érdemelne egy legfurább celebházasságokat összefoglaló könyvben. Nemrég hosszabban is írtunk róluk, hiszen huszonhárom éve élnek nyitott házasságban, legutóbb Pinkett Smith egy fiatal rapperrel jött össze, amiről Will Smith is tudott – sőt rá is bólintott a dologra.

Pár éve egy interjúban úgy fogalmazott Pinkett Smith:

Mindig is azt mondtam Willnek, hogy azt csinál, amit csak akar, mindaddig, amíg nyugodtan tükörbe tud nézni. Végső soron ő csakis magáért felel. Én itt vagyok neki mint a partnere, de neki kell szembenéznie önmagával.

Mint mesélte, férje dönti el, hogy kivel akar együtt lenni, nem az ő tiszte, hogy erről határozzon, fordítva is ezt várja el. A legutóbbi szilvesztert is külön töltötték, ugyanis Will Smith szerette volna kitombolni magát, jelentsen ez bármit is az esetében.

Ethan Hawke és felesége, Ryan Shawhughes

Hawke a Mr. Porter magazinnak nyilatkozott arról jó pár évvel ezelőtt, hogy nem kedveli a monogámiát, szerinte a legtöbb ember amúgy is nagyon gyerek fejjel gondolkodik a témában. A színész szerint izgalmas a kapcsolata jelenlegi feleségével (ne felejtsük, Hawke felesége korábban hét éven át Uma Thurman volt), nem tervez másfelé kacsingatni, de leszögezte, ez nem lehet mindig így.

Nem tudhatjuk, mit tartogat a jövő. A szexuális hűség nem lehet olyasvalami, amire felépítesz egy kapcsolatot. Ha tényleg szereted a másikat, ha nem akarod visszahúzni, leláncolni, nem szabad korlátozni ilyesmit.

Fotó: Stefanie Keenan/Getty Images for Grey Goose Vodka

Shirley MacLaine és Steve Parker

Shirley MacLaine 1954-től 1982-ig házasságban élt a producer Steve Parkerrel, ám mint később egy önéletrajzi könyvből kiderült, nagyon lazán vették az együttélést. Az Oscar-díjas színésznő arról írt, hogy nagyon liberális szellemben vettek tudomást a másik szeretőiről. Nagyon közeli barátok voltak, emiatt házasodtak össze, családjuk és barátaik azonban nagyon nehezen értették meg a nyitott házasságukat.

A férjem Japánban élt leginkább, én Amerikában dolgoztam, ennyi. Találkoztunk, végig jó barátok maradtunk, utazgattunk is ide-oda együtt. Ez a hosszú házasság titka: jobb barátnak megmaradni. Én nagyon nyitott voltam minden téren, ahogy a férjem is.

Fotó: Keystone/Hulton Archive/Getty Images

Tom Ford és férje, Richard Buckley

2014-ben házasodott össze a divattervező Tom Ford és a most 72 éves újságíró párja, Richard Buckley. Ford a New York Magazine-nak azt nyilatkozta a házasságuk után, hogy szerinte a monogámia természetellenes dolog, az emberek nem erre lettek kitalálva.

A kapcsolat, amiben tizennyolc éve élek… de inkább bele se megyek ebbe, mert a férjem elolvassa, aztán nagy szarban leszek.

Fotó: Bowers/Getty Images

Thomas Middleditch és exfelesége

Ugyan már elváltak, de a Szilícium-völgy című sorozat színésze, Thomas Middleditch és felesége, Mollie Middleditch öt évig éltek nyitott házasságban, amiről eléggé lelkesen beszélt nagyjából egy évvel ezelőtt a színész.

Nem tudom, mennyit mondhatok erről, mert nem akarom, hogy a feleségem mérges legyen miatta. De nem sokkal az esküvőnk után azt kellett mondanom neki, »Mollie, sajnálom, de a házasságunk mostantól nem lesz hagyományos«. Ő pedig ahelyett, hogy azt mondta volna, »Cseszd meg, elválok!«, inkább azt mondta, próbáljuk meg. Hogy őszinte legyek, a swingelés megmentette a házasságunkat.

Fotó: Jesse Grant/WireImage

Kiemelt kép: Fotó: RTL Klub, Bowers/Getty Images, JOE SCARNICI / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik