Szórakozás

Járai Kíra a nyitott házasságról: Izgató és fájó is, mikor a másik meséli, mi történt vele előző este

Hét éve történt meg először, hogy felbukkant egy 3. személy az életükben.

A legutóbbi Nyerő Páros talán legfurcsább jelenete az volt, mikor kiderült, a színész házaspár, Járai Máté és Járai Kíra nyitott házasságban élnek évek óta.

Nyerő Páros: Járai Máté és felesége évek óta nyitott házasságban élnek
A miértet egy kutyás példával próbálták elmagyarázni a többieknek.

A műsor után a pár a Blikk hasábjain is megszólalt a dologról:

Az első alkalomnál arról volt szó, hogy Kírának tetszett egy férfi, és annak is ő. Nehéz volt akkor megbocsátani, pedig nem a hátam mögött történt. Talán az egyetlen szabály, hogy mindig megbeszéljük a randik előtt, kivel találkozik a másik. Vétójog nincs, akkor sem volt, amikor kifejezetten fájt a harmadik fél személye

– kezdte Járai Máté. Felesége úgy folytatta:

Előfordult, hogy megégettük magunkat, hiszen érzéseink voltak egy harmadik fél iránt, mégsem gondoltam soha, ne Mátéval éljem le az életemet. Sokszor próbára tettük a kapcsolatunkat, és az, hogy ennyi idő után is szeretetben vagyunk együtt, minket igazol. Nem mondom, hogy követendő példa a miénk, hiszen voltam már én is nagyon féltékeny, fájt, hogy Máté kivel találkozik, de mindig felülemelkedtünk ezen. Az is izgató és fájó is egyben, amikor a másik azt meséli, mi történt vele előző este.

Bővebben még:

Kiemelt kép: RTL Klub

Ajánlott videó mutasd mind

Orbán Viktor: Hétfőtől új világ kezdődik

A kormány lezártnak tekinti a „beszoktatást” a maszkviseléssel kapcsolatban, hétfőtől büntetni kell. A miniszterelnök szerint januárban a krónikus betegeknek és a legveszélyeztetettebb időseknek beadhatják a koronavírus-vakcinát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.