A Szovjetunió, és egyben a „kommunista világrész” teljhatalmú ura, Leonyid Iljics Brezsnyev gyakori vendég volt Magyarországon, az akkor már nagybeteg pártfőtitkár 1979 májusának végén jött utoljára Budapestre. A kétnapos látogatásra Moszkva a történelmi jelentőségű, bécsi szovjet-amerikai csúcstalálkozó főpróbájaként tekintett, a legfőbb cél Brezsnyev „kondíciójának” tesztelése volt.
Dr. Medgyesi Konstantin történész, a Móra Ferenc Múzeum munkatársa a későkommunista gondolkodás és Grósz Károly politikai karrierjét vizsgálva bukkant rá egy 75 oldalas, akkoriban titkos minősítéssel ellátott dokumentumra erről az utolsó látogatásról az MSZMP Agitációs és Propaganda Osztályának iratai között. A frissen előkerült aktákról szeptember közepén jelent meg egy rövid cikk a Ludovika Egyetemi Kiadó honlapján Brezsnyev utolsó csókja Magyarországon címmel.
El kellett tűrni
E bizonyos utolsó csók helyszíne a Ferihegyi repülőtér, dátuma pedig 1979. június 1-je volt, a szovjet delegáció hazautazását megelőző pillanatok
– mondja a 24.hu-nak Medgyesi Konstantin. Hozzáteszi: tudjuk, hogy ezeket Brezsnyev kezdeményezte, méghozzá rendszeresen, Kádárnak pedig el kellett viselnie, pedig nagyon nem szerette.
Sztálinnál nem volt ismert hasonló, intim viselkedés a politikában, de utódja a joviális, extrovertált Nyikita Szergejevics Hruscsov már sokkal közvetlenebb volt, hamar a keblére vont, megölelt bárkit. A gátlástalan, „elvtársi csók” a baráti országok vezetőinek a szájára viszont Brezsnyev sajátja volt, az SZKP főtitkárával pedig nyilvánvalóan alig mertek dacolni.
A politikus 1982-es halálával a fura gyakorlat is lényegében a múlté lett, Mihail Szergejevics Gorbacsov színre lépésével és az egyre gyorsuló változásokkal talán a magyar közemlékezetből is a történelemkönyvek lapjaira kopott volna, ha nincs egy zseniális ötlet 1990-ben. Az első választások kampányában ugyanis a Fidesz előállt egy plakáttal, amelynek felső részén Brezsnyev és Erich Honecker, az NDK vezetője látható összetapadt ajkakkal, alul pedig egy csókolózó fiatal pár. Középütt pedig a felirat: „Tessék választani”.
Kádár fanyar humora
Hruscsov ölelgetett és vállon veregetett, Brezsnyev szájon csókolt, így működött a sajátságos csendőrpertu Moszkva és a kelet-európai vezetők között még akkor is, ha nekik ez nem igazán tetszett. Főleg Kádárnak, aki „magánemberként” diszkrét volt, visszahúzódó, magába forduló, irtózott a teátrális, nagy jelenetektől. A magyar politikustól idegen volt a szovjet vezetők sokszor bizáncias, giccses világa, ide értve Brezsnyev csókjait is.
Ennek persze nem adott hangot, mégis közvetett bizonyítékunk van rá. Medgyesi Konstanin egy Berecz János által írt visszaemlékezésből említ példát, ahol az MSZMP KB egykori titkára Kádár fanyar humorára utalva mesélt el egy 1968-as esetet.
A prágai események miatt feszült légkör alakult ki a kommunista vezetők egyeztetésén, amit Kádár munkatársnője, az orosz tolmácsként segítő Bartáné Nagyja egy szűkkörű belső egyeztetésen ártatlan „csevegéssel” próbált oldani: „Nahát, nekem nem csókolt kezet Brezsnyev elvtárs, ahogy mindig szokott”.
Benéz a gazda
Ennyit a csókokról, komolyabb vizekre evezve térjünk vissza az 1979-es, utolsó magyarországi utazásához – Brezsnyev és Hruscsov is rendszeresen vendég volt a keleti blokk országaiban. Általában pusztán protokolláris látogatásokról volt szó azzal az üzenettel, hogy a gazda szeme mindent lát, de természetesen az esetleg adódó konfliktusos ügyeket is meg tudták vitatni.
Brezsnyev 1965 és 1972 között évente tette tiszteletét Budapesten, kivéve az 1968-at, amikor a prágai tavasz forró történései miatt idejébe nem fért bele a magyarországi látogatás. Az SZKP-főtitkár első útja 1965-ben sorsfordító volt Kádár hatalma szempontjából, miután az előző esztendőben a Nyugati pályaudvari beszédében a magyar politikus komoly gesztust tett a leváltott szovjet pártvezető, Hruscsov felé. Brezsnyev komoly fenntartásokkal érkezett, a levegőben benne volt Kádár pozíciójának meggyengülése, de a fácánvadászattal fűszerezett tárgyalások során sikerült ezt még meg is erősítenie.
A másik történelminek nevezhető találkozó a ’72-es volt, nevezhetjük beavatkozásnak is: a szovjet vezető ráparancsolt Kádárra, hogy lassítsa le a hazai gazdasági reformokat. Legközelebb 1975-ben járt nálunk Brezsnyev, de ha nem is jött Budapestre, a KGST és a Varsói Szerződés ügyei alkalmat adtak a két vezetőnek, hogy évente akár többször is személyesen egyeztessen.
Felkészülni jött Budapestre
Brezsnyev egészsége a hetvenes évek közepétől igencsak megromlott, 1977-ben súlyos agyvérzésen esett át, amelyből nagyon lassan lábadozott, beszélni, mozogni is alig tudott. Főként ez a tény, vagyis a szovjet főtitkár rossz egészségi állapota indokolta ’79-es budapesti látogatását. Néhány héttel később ugyanis személyesen kellett megjelennie Bécsben, ahol a megbékélés jegyében Jimmy Carter amerikai elnökkel alá is írták az atomfegyverek korlátozásáról szóló SALT-2 egyezményt.
Ez a budapesti út volt a próba, a »felkészülési meccs«, hogyan bírja Brezsnyev az utazással, tárgyalásokkal, ceremóniákkal járó megpróbáltatásokat
– emeli ki a történész.
Ennek jegyében a szervezők „pihentető” programot állítottak össze lazább protokolleseményekkel: a május 30-június 1. közötti vizit forgatókönyve 34 oldalt tesz ki, benne részletes rajzokkal a helyszínekről és a konvoj haladási útvonaláról.
A fizikum, mint politikai tőke
Magyar szempontból az esemény nem telt izgalmak nélkül, hiszen Brezsnyev „dorgálást” is hozott a tarsolyában. Az előző évi gazdasági statisztikák alapján ugyanis a magyar külkereskedelmi forgalomban a Szovjetunió 30, míg a nyugati országok már 40 százalékkal részesedtek. Moszkvában pontosan vonták le a következtetést, miszerint a gazdasági befolyást a politikai fogja követni, amit a szovjet vezetők Budapesten erősen hangsúlyoztak – ezen egyetlen kritikus ponton túl azonban teljesen protokolláris útról volt szó.
Összességében azonban az 1979-ben 67 esztendős Kádár János „jól jött ki” a dologból. Mindenkinek szemet szúrt, fizikailag mennyivel aktívabb, sürgő-forgó, remek formában lévő politikus hatását keltette a „totyogó-motyogó” Brezsnyev mellett, sikerült is némi személyes szuverenitást kivívnia. Medgyesi Konstantin megjegyzi: e három nap élesen rávilágított, milyen fontos tényező az emberi egészség, fizikum, a biológiai lét a politikában is. Nyilvánvalóan Brezsnyev volt iszonyatos politikai erőfölényben, emberi esendősége mégis kihatott a tárgyalások végkimenetelére.
Végezetül még egy megjegyzés a szovjet vezetést lépten-nyomon boldogan éltető tömegről, amely sokszor még a delegációk útvonalán is feltűnt, ünnepelt, integetett és éljenzett. Hiába volt Brezsnyev már akkor is személyében az élő történelem, az MSZMP semmit nem bízott a véletlenre: több ezer embernek nem volt választása, egyszerűen kirendelték őket az utcára hangosan éltetni a szovjet-magyar barátságot és a dicső Szovjetunió hazánkat személyes jelenlétével megtisztelő bölcs vezetőit.
Kiemelt kép: Fortepan /Chuckyeager tumblr
