Belföld

Vinnék a gázórát is Iványi Gáboréktól, fűtés nélkül maradhat a hajléktalanszálló

A működőképesség határán van az Iványi Gábor által vezetett, hajléktalanszállást fenntartó Oltalom Egyesület – számol be a Népszava.

Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezető lelkésze a lapnak elmondta, hogy a MÁV-telepi iskolájukból a Nemzeti Közművek emberei már elvitték a gázórát, és most ugyanezt akarták tenni a Dankó utcában is.

Nem engedtük nekik. Erre azzal kezdtek fenyegetőzni, hogy visszajönnek éjszaka.

– idézte fel a történteket a lelkész.

Iványi Gábor közlése szerint a „közművesek” azt is kilátásba helyezték, hogy amennyiben nem tudnak bejutni, akkor az utcán feltörik az aszfaltot, lekapcsolják a gázt, a munka költségeit pedig „kifizettetik velünk”. Így az egyház központja, a főiskola, valamint az egyesület hajléktalanokat ellátó intézményei – közöttük kórház, óvoda – gázszolgáltatás nélkül maradhat. A lelkész azt ugyanakkor elismerte, hogy jelentős tartozásokat halmoztak fel, de – hangsúlyozta – ez kizárólag annak a következménye, hogy vallási közösségét az állam jogsértően megfosztotta egyházi rangjától, és az ezzel járó forrásoktól.

Milliárdokkal tartozik nekünk az állam. Sokkal több pénzzel, mint amennyivel mi neki

– hangsúlyozta Iványi.

Kiemelt kép: Farkas Norbert /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik